Putyin a szankciók eltörlését reméli a megújult EU vezetőitől
Az orosz elnök az olasz miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók egyik félnek sem váltak hasznára.
Az orosz elnök az olasz miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók egyik félnek sem váltak hasznára.

A várnál jobban alakultak és ígéretes alapot teremtettek a további egyeztetésekhez a G20-ak hétvégi csúcstalálkozóján az Egyesült Államok és Kína között folytatott kereskedelmi tárgyalások a kínai jegybank, a People's Bank of China kormányzója szerint.
Lelkes hangvételben tálalta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök Panmindzsonban tartott újabb találkozóját hétfőn az észak-koreai állami média, reményét fejezve ki, hogy a felek újabb áttörést érhetnek el a Koreai-félsziget ato
Az Irán elleni, évtizedekre visszanyúló amerikai és nemzetközi szankciók azt eredményezték, hogy az iszlám köztársaság alternatív gazdálkodásra rendezkedett be.
Donald Trump amerikai elnök tartósan elbarikádozta a diplomácia útját az újabb szankciókkal, amelyek célpontjainak egyike az iszlám köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője – írta Abbász Muszávi iráni külügyi szóvivő a Twitteren kedden.
„Mi békés nemzet vagyunk, nem akarunk háborút Iránnal, nem akarunk háborút senkivel” – mondta Trump. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is folytatja a nyomásgyakorlást Teheránra.
Az Egyesült Államoknak új ösztönzőket kell felkínálnia Iránnak, ha azt akarja elérni, hogy Irán az atomprogramjáról kötött megállapodáson túlmenő, további engedményeket tegyen – jelentette ki Heszameddin Asena iráni elnöki tanácsadó.
Ha konfliktusra kerülne sor a Perzsa (Arab)-öböl térségében, annak kiterjedését és időzítését egyetlen ország sem tudná korlátok között tartani – nyilatkozta egy magas rangú iráni katonai vezető, Golamali Rasíd a félhivatalos Farsz hírügynökségnek vasárna
Az uniós tagállamok állam- illetve kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójukon egyhangúlag döntöttek a szankciók meghosszabbítása mellett.
Bírálatokat váltott ki Németországban Michael Kretschmer, Szászország tartományi miniszterelnöke, aki Vlagyimir Putyinnal tartott találkozója után annak a véleményének adott hangot, hogy meg kellene szüntetni az Oroszország elleni szankciókat, és meghívta



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.

Veszélyes a jegesedő Dunán közlekedni.

Repült is a sárga csekk.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

Csoma Kristóf nyolc védése megalapozta a magyar válogatott háromgólos győzelmét Montenegró ellen.

A szicíliai maffia legvéresebb időszaka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.