Hatalomátvételre készülő szélsőjobboldali szervezet tagjait vették őrizetbe Németországban és Lengyelországban
Mintegy húsz ingatlanban hajtottak végre házkutatást.
Mintegy húsz ingatlanban hajtottak végre házkutatást.
Az első előrejelzés szerint a szövetségi kormánykoalíció pártjai leszerepeltek a tartományi választásokon.
Szászországban ősszel nagyon fontos tartományi választásokat tartanak.
A szászországi választás inkább apolitikus volt: a polgárok a személyi folytonosság pártjára álltak a mai nyugtalan időkben, ami nyugtalanító tendencia.
Fenyegetés, testi sértés, ellenállás. Szászországban megszaporodtak a rendőrök elleni bűncselekmények.
„Kisebbségi politikát csinálnak abban a reményben, hogy annak összege többséget eredményez.”
A most felfedezett, háromhajós templom körülbelül harminc méter hosszú és kereszt alakú volt.
Nem lehet tudni, hogy a hatóságok hogyan lépnek fel az üzemi területre bejutott aktivistákkal szemben. A rendőrök azt az utasítást kapták, hogy ne tegyék ki magukat veszélynek.
A Németországban terjedő félelem már elérte a politika szintjét is, ami jól látszik a legutóbbi – szászországi és brandenburgi – tartományi választásokon – hangsúlyozta a belbiztonsági főtanácsadó.
Az AfD az ország keleti részén – a volt NDK területén – fekvő tartományokban tartott választások révén „néppárttá”, a „polgári közép” pártjává erősödött – mondta Jörg Meuthen társelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hajmeresztő dolgokra költötte a USAID az amerikai adófizetők rá bízott pénzét, Daniel Freund csavart egyet a történeten.
Az egyik csapattag a közösségi oldalán számolt be a kalandról.
A lépés összhangban van Donald Trump amerikai elnök javaslatával, amely szerint a palesztinok új otthont találhatnának a világ más országaiban.
Azonnal és önzetlenül cselekedett a fiatal, amikor utastársa bajba került.
A hatalmát féltő ukrán elnök garanciákat követel a háború befejezéséhez.
A rendőrség továbbra is nyomoz.
Az újságíró rögzítette az obszcén lezárással véget érő beszélgetést.
A tűzoltók és a katasztrófavédelem műveleti szolgálata is dolgozik a helyszínen. Egy holtestet találtak, de még kutatnak a romok alatt.
Újabb hajmeresztő képsorokat rögzítettek egy autópályán.
Az év eleje óta 32 robbantásos merénylet történt Svédország-szerte, elsősorban Stockholmban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.