Ünneprontók
Határozottan bosszantja a hazai ellenzéket Orbán Viktor Brüsszelben aratott olajembargós sikere. Némelyikük még a politikai elfekvőből is visszanyöszörög.
Határozottan bosszantja a hazai ellenzéket Orbán Viktor Brüsszelben aratott olajembargós sikere. Némelyikük még a politikai elfekvőből is visszanyöszörög.
Már Soros György sem a régi, valami kibillenthette a járásából szegényt.
Antall József 1990 áprilisában a kormányozhatóság érdekében kötött egyezséget az SZDSZ-szel.
A mi háborúnknak nevezte az ukrajnai katonai konfliktust Gyurcsány egykori államtitkára.
Egy-két héten belül válhat véglegessé az új kabinet névsora.
Az 1990-es évek második felében gyakorlatilag kilúgozták az utódpárt MSZP politikájából a nyomokban előforduló szociális érzékenységet és nemzeti elkötelezettséget.
A szivárványkoalíció minden pártjában gyökeret vertek az anarchikus nézetek.
Akik szerint illegitim az alaptörvény, azok felesküdnek rá, beülnek a parlamentbe és felveszik a fizetést.
Nem ma kezdte határokon átívelő ámokfutását a hazáját rendszeresen külföldön mószeroló Magyar Bálint.
Antall József már az első kormányülésen közölte: „Uraim, önök egy kamikázekormányban vesznek részt.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Donald Trump elnök a napokban kijelentette, hogy két hetet ad Ukrajnának és Oroszországnak a megállapodásra, amelyre Robert C. Castel is reagált a Front című podcastben.
Deák Dániel politikai elemző tette helyre a Tisza Párt vezérét.
A hatóságok már hazaárulással vádolják a civileket.
Az intézet vezetője köszönetet mondott Magyarországnak.
Panelbeszélgetést tartottak a CPAC Hungaryn az Isten, haza, család hármasának fontosságáról, amelyen Kimberly Fletcher, a Moms for America elnöke, Aurelia Giacometto, Louisiana korábbi környezetügyi minisztere, Terry Schilling, az American Principles Project elnöke és Ibolya Csenge, a Fidesz-frakció szóvivője cserélt gondolatokat.
Rasovszky Kristóf után Fábián Bettina is megnyerte a kieséses sprintversenyt Stari Gradban.
Itt ez, ott az, amott amaz.
Szavai mindent borítanak.
Panelbeszélgetést tartottak a CPAC Hungaryn az Isten, haza, család hármasának fontosságáról, amelyen Kimberly Fletcher, a Moms for America elnöke, Aurelia Giacometto, Louisiana korábbi környezetügyi minisztere, Terry Schilling, az American Principles Project elnöke és Ibolya Csenge, a Fidesz-frakció szóvivője cserélt gondolatokat.
Rasovszky Kristóf után Fábián Bettina is megnyerte a kieséses sprintversenyt Stari Gradban.
Itt ez, ott az, amott amaz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.