Tizenkét éve halt meg Csurka István író, politikus és látnok. Már 1998 telén megjövendölte a mostani világot: „Ez a kor, amelyben élünk, s különösen, ami ránk következik, a népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak majd. […] A végső cél a magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. A nemzetközi nagytőke és a bankok segítik majd ezt a népvándorlást, ez az érdekük.” Soros Györgybe is belelátott. Látta a Disznófejű Nagyúr mancsait, amint nyúl a magyar öntudatért: „Már a nyolcvanas években az összeomlás utáni világra gondolt, úgy spekulált, a nélkülöző magyarságot fillérekkel le lehet kenyerezni. Azért hozta a pénzt, hogy ne legyen forradalom, a rendszerváltás ne járjon elszámoltatással.”

Az Antall-korszak elején, mikor az SZDSZ még sikerrel hazudta magát antikommunistának, ő már pontosan látta, az csupán máz. Csak amikor az MDF elbukott, akkor ébredt rá a nemzeti oldal, mennyire igaza volt, de akkor már a pufajkás hirdette az igét, az SZDSZ rátenyerelt a sajtóra, az ország kiárusítása végsebességbe kapcsolt. Pozsgay Imre hajdani államminiszter írta visszaemlékezésében: „Csurkát beskatulyázták, és aki ki akarta szabadítani, legjobb esetben rávertek a kezére, rosszabb esetben őt is odazárták. Nem Csurka siklott ki, hanem a rendszerváltás. Megszűnt az immunitásunk a neoliberalizmussal és képviselőivel szemben. Ők mondják meg, ki vagy, és mit tehetsz.”