Az MDF–SZDSZ-paktum tanulságai
Milyen szerepet játszott a magyar rendszerváltásban az MDF–SZDSZ- vagy más néven Antall–Tölgyessy-paktum?
Milyen szerepet játszott a magyar rendszerváltásban az MDF–SZDSZ- vagy más néven Antall–Tölgyessy-paktum?

Vásárhelyi Mária munkásságán keresztül mutatható be legmarkánsabban a hazai ellenzék nemzet- és Orbán-gyűlölete.

Gyurcsány már akkor közölte, hogy nem ő áll a SZFE-s diákok akciója mögött, amikor még nem kérdezte ezt tőle senki.

Több száz millió forintnyi közpénz ütheti a jelenlegi városvezetéshez közeli vállalkozó markát.

Csurka István mondta egykoron az SZDSZ-ről: „ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe”.

A szocializmus minden útja Gyurcsány nagy fenekébe vezet. Ezért olyan nagy most ott a forgalom.

Jövőre a nyugdíjasok megkaphatják azt a juttatást, amit annak idején Gyurcsányék nem tudtak kifizetni.

Médiahadjárat és büntetőeljárás is indult a nyomozó ellen, aki lekapcsolta a politikust.

Kispest első szabadon választott polgármestere 1999-ben, az FBI jelzése nyomán került a hatóságok célkeresztjébe.

A nyílt társadalom ideológiái: a kommunizmus, a liberalizmus, a globalizmus és a rasszizmus.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.