Az idei, németországi foci Eb egyik főszponzora a Szegeden is gyárat építő kínai cég lesz
Korábban, 2018 és 2022 között, a Volkswagen volt az UEFA mobilitási partnere.
Korábban, 2018 és 2022 között, a Volkswagen volt az UEFA mobilitási partnere.

A rendezvények között színházi ősbemutatók, különleges irodalmi estek és koncertek is szerepelnek.

A múlt heti megnyitás után jött egy újabb árhullám a Tiszán.

Pénteken vagy szombaton várható tetőzés.

Az ókori Kína-kiállítást Szegeden több mint hatvanezren látták.

Nem döntött rekordot a vízszint.

Az egyik folyó már elérte a töltést.

Állítólag többször is előfordult tavaly, hogy autóval vágtak át a Kárász utcán.
Míg Budapesten csak most fog visszaállni, Szegeden már emelkedik a vízszint.

A miniszter azt is elmondta, hogy hatalmas esélyt lát arra, hogy Makó turisztikai központtá váljon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.