Apáczai gondolatokból épített templomot
Az első magyar nyelvű enciklopédia szerzője elsőként javasolta egy magyar akadémia felállítását.
Az első magyar nyelvű enciklopédia szerzője elsőként javasolta egy magyar akadémia felállítását.

Munkás Szent Józsefet, a munkások védőszentjét és Jézus nevelőapját dicsőítik.

A magyar irodalmi nyelvnek is alapvetéséül szolgált.

A hír így fest: Utah állam egyik tankörzetében eltávolították az általános és középiskolákból a Szentírást.

Gutenberg nyomdájában készült Magyarország legrégebbi nyomtatott Szentírása.

A nyilatkozat kifejezi, hogy a magyarországi hívő közösségek közös úton járnak.

Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én kiszegezte a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 tételét.
Sokaknak azonban ez az ünnep, illetve esemény csak nehezen megragadható, szinte megfoghatatlan.

Cseke Péter ifjú kora óta Szentírás-olvasó, úgy kezdődik a napja, hogy egy részt elolvas valamelyik evangéliumból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.