Az 1560-as évektől Gönc mezőváros – amely az akkori Abaúj vármegye Kassa utáni második legnagyobb települése volt – prédikátorként és az abaúji egyházmegye espereseként tevékenykedett, de szervezett iskolát és regionális zsinatokat is, amelyeken föllépett a Szentháromság létét vitató antitrinitárius (mai elnevezés szerint: unitárius) vallási mozgalom ellen. A gönci kálvinista lelkész a Biblia szövegét eredeti nyelvről, vagyis az ószövetségi könyveket héberből, az újszövetségieket görögből ültette át magyarra. (Ellentétben például a Szentírás első katolikus fordítását jegyző Káldi György jezsuita szerzetessel, aki a Szent Jeromos nevéhez köthető, latin nyelvű Vulgata szövegét használta a fordítása alapjául.)
A vizsolyi bibliához írt ajánlásában Károli így fogalmazott:
Meggondolván azért az anyaszentegyháznak az mi nemzetségünk között ez dologban való fogyatkozását és jövendő épülését, másfelől az mi tisztünket, az Istennek nevét segítségül hívván minekutána hozzákezdettem volna egynéhány jámbor, tudós atyfiakkal, kik nékem az fordításban segítséggel voltak, meg nem szűntem addig, mígnem véghöz vittem az Bibliának egészlen való megfordítását, melyben munkálódtam közel három esztendeig nagy fáradsággal, testi töredelemmel, de oly buzgóságos szeretettel, hogy én egy szempillantásig ez nagy munkát el nem untam, hanem nagy serénséggel és szeretettel munkálódtam, mígnem elvégezném azt. Hogy pedig az olvasóknak nagyobb kedvet tennék, mind az egész Bibliát versenként fordítottuk, mint az zsidók szokták, melynek fölötte igen nagy haszna vagyon az betűnek megértésére, melyet mivelhogy ezelőtt meg nem tartottak, gyakorta az mi egyövé való volt, elszakasztották egymástól, és az mi nem egyövé való volt, egybekapcsolták, mely dolog igen meghomályosítja az betűnek értelmét.
Károli Gáspár nem egyedül végezte a bibliafordítás fáradtságos munkáját, hiszen azt teológiai végzettségű és nagy nyelvi műveltségű munkatársai (legalább hárman) segítették. Károli azonban nemcsak vezető fordítója és irányítója volt az első komoly magyarországi bibliafordító műhelynek, de napjaink fogalmai szerinti kiadványmenedzsere is a vizsolyi bibliának. Ez a nagyszabású és roppant költséges projekt ugyanis mecénások, főúri támogatók nélkül nem valósulhatott volna meg. Köztük volt például Dobó Domokos, Báthori István és Rákóczi Zsigmond; utóbbi maga is jól ismerte a Bibliát, többször olvasta, sőt vallásos témájú költeményeket írt.
A vizsolyi biblia másfél évig, 1589 februárja és 1590 júliusa között készült Rákóczi Zsigmond későbbi erdélyi fejedelem akkoriban használaton kívüli vizsolyi udvarházában, ahol Mantskovit Bálint lengyel nyomdász berendezhette a sajtóját, ott dolgozhattak a segédei, és ahol német területről, valamint Lengyelországból hozott papírra, a Németalföldről beszerzett betűkészlettel kinyomtathatták az első magyar nyelvű, nyomtatásban megjelent teljes Szentírás-fordítást. A munka nagyságát jelzi, hogy közel ötszáz munkanapon keresztül dolgoztak a szedők és a nyomdászok, munkájuk eredményeként nagyjából nyolcszáz példányban megjelenhetett a már nyomdai kivitelében is monumentális vizsolyi biblia, amely mintegy kétezer-ötszáz oldal terjedelmű és körülbelül hat kilogramm súlyú volt.
Németh László írta A vizsolyi biblia című esszéjében (1929):
Nagy előnye a Bibliának, hogy egyszersmind Isten szava is. Az Isten előtti alázat a műfordításnak már ebben az átdolgozásos, egész felelőtlen korszakában olyan szigorú, csak Bibliának szóló fordítói elvekben nyilvánult meg, amilyenek más alkotások fordításában csak a legújabb időben váltak általános érvényűvé, így a bibliafordító nemcsak a Biblia minden szépségeinek tartozott nekivágni, de az értelem hű követésivel önkéntesen biztosította műve zenei tökéletességét is. Hibás fordítást, idegen mondatszerkezetet találhatsz ebben a könyvben, de nem találsz verset, amelynek a zenei megoldása tökéletlen lenne. Olyan erény, amelyik talán egyik tudatalatti oka a bibliás beszéd nagy elterjedésének.
Az író, szerkesztő, kritikus, műfordító Németh így folytatta:
A Biblia költészete ráerőszakolta magát a fordítók prózájára, s a tizenhatodik század végén nemcsak Isten magyarba ültetett igéje, de egy változatos és kimeríthetetlen költői antológia indult útnak az eldugott Vizsolyból, hogy mind mélyebbre ereszkedjen tudósok, urak és nép rétegeibe. Könyv ez, amely itt történelem, ott ballada, itt szerelmi ének, ott haragos óda, itt jóslat, ott idillium. Szókincse a mindenkié. Bár sokféle költeményt tartalmaz, a sokféle költemény tolmácsolása egységes. Nem kell külön műveltség, hogy beleélhesd magad, de a legegyénibb ízlés is megtalálja benn az egyéniségére visszahangzó hangot. S ez a könyv évszázadokon át az egyetlen magyar nyelven is élő elsőrangú műalkotás s talán ma is az egyetlen remek, amely a százezreké. Kell-e többet mondanunk, hogy kultúrjelentőségét megvilágítsuk?
A vizsolyi biblia szövegének hatástörténete a magyar műveltségre egészen kivételes jelentőségű, hiszen elsősorban a református közösségek évszázadokon keresztül használták az, s mind a mai napig rendszeresen kiadják. A Károli Gáspár koordinálta magyar nyelvű bibliafordítás sok család háztartásában az elmúlt századokban az egyetlen könyv, amelynek előzéklapjaira a családi mindennapok fontos eseményeit (gyermekszületést, házasságkötést, elhalálozást) éppúgy bejegyezték, mint a gazdasági élet (a termény vagy éppen az állatszaporulat alakulása) történéseit, a természeti jelenségek (esős évszakok, szárazság, napfogyatkozás) leírását. Mindezeken kívül, mivel kézbe vehető is volt, a szövege a protestáns egyházak magyar nyelvű liturgikus életének és igehirdetésének, továbbá később magyar irodalmi nyelvünk alapjává vált, hiszen annak első művelői többnyire szintén lelkészek voltak.
Borítókép: A Károli-biblia első kiadásának egy példánya a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállításán 2017. október 17-én (Fotó: MTI)
