Véget ért a menekülő szerb rablók kalandja
Egyiküket végleg kitiltották Magyarországról.
Egyiküket végleg kitiltották Magyarországról.

A munka ünnepén, május elsején kezdi meg a szerbiai parlament az új kormányról szóló vitát.

A helyi szerbek bojkottja miatt nagyon alacsony volt a részvételi arány.

Európai külügyminiszter látogatott Moszkvába Szergej Lavrov meghívására.

Nagy a nyomás az uniós tagjelölt országon, amiért nem vezetett be büntetőintézkedéseket Moszkva ellen.

Nikola Jokics vezérletével a Denver Nuggets megnyerte az NBA-döntő ötödik meccsét és fennállása során először bajnok.

A montenegrói szerb Delević mázsaszám üzletelt a marihuánával, de kétszer is lebukott, így rabló, majd embercsempész szervező lett.

A bosnyák, a horvát és a szerb közösség voksolásai is hoztak meglepetéseket.

A szerb elnök szerint az ukrán offenzívával nem ér véget a háború, egyre súlyosabb összecsapások kezdődnek.

Szerb újévi mulatsággal nyitja az évet a Fonó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Tisza Pártban profilozták a jelentkezőket, de hiába zárultak lesújtó eredménnyel az átvilágítások, azoknak nem volt hatása a jelöltállításra.

Ha a szabályok kiszámíthatók, a reakciók érthetők, a szeretet pedig nem feltételekhez kötött, a gyermek idegrendszere megnyugszik.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

A nukleáris fűtőelemek importtilalmával már az áramellátás kerülne veszélybe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.