Elon Musk gyermekek szexuális zsarolásáért vonta kérdőre az ENSZ-t
Az amerikai multimilliárdos bejelentette, hogy kész hatmilliárd dollárral támogatni az éhínség elleni harcot.
Az amerikai multimilliárdos bejelentette, hogy kész hatmilliárd dollárral támogatni az éhínség elleni harcot.
A jelentések szerint a 63 éves, demokrata párti politikus szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozatai blúza alá és az intim testrészeikre.
Két nő is előállt történetével, hogy a néhai izraeli államférfi erőszakkal próbált közeledni feléjük.
II. Erzsébet brit királynő fia tagadja, hogy szexuálisan zaklatott egy kiskorút.
Andrew Cuomo részben elismerte a vádakat, mikor azt mondta, hogy sajnál minden félreérthető viselkedést, de a vádakat tagadta.
Gyors tetteket ígért a nyíltan fellázadt alkalmazottaknak Bobby Kotick vezérigazgató.
A jelentés szerint 705 gyerek számolt be szexuális zaklatásról, nemi erőszakról és egyéb visszaélésről Lambeth három gyermekotthonában.
Több ember előtt, fényes nappal támadt rá a nőre. Fogdosta, majd lehúzta a lány nadrágján a cipzárt és ráült, hogy meg tudja erőszakolni.
Rendszeresen előfordult az is, hogy a férfi gyermekeit különféle konyhai háztartási eszközökkel bántalmazta.
Nyár, forróság, lenge ruhák, alkohol – a pszichológusok szerint ezek állnak a támadások mögött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az 1986-os vb-n történtekre a huszonkét magyar játékos huszonkétféleképpen emlékszik.
A több gólpasszig jutó Gazdag Dániel csapatának 5-0-s vezetés után is izgulnia kellett.
Túl lett pumpálva a lufi.
Magyar Péter színrelépésével valami egészen elemi és mélyről jövő gyűlölet tört a felszínre.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.