Nyolc ember maradt, akik esélyesek a következő magyar űrhajós pozíciójára
Az év végére négyre szűkítik le a számukat.
Az év végére négyre szűkítik le a számukat.
David Pressman korábban azért kritizálta a magyar tárcavezetőt, mert Moszkvába látogatott.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör.
Szijjártó Péter: A BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni.
Nem nevezhető szokványosnak, hogy egy iráni miniszter az Európai Unió egyik tagállamába látogat, mint az történt Magyarországon.
A magyar–iráni kapcsolattartás hozzájárulhat ahhoz, hogy Teherán minél előbb visszatérjen a nemzetközi közösségen belüli békés együttműködéshez.
Hazánkban találkozik a keleti és nyugati autóipar – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
Varsó kezdeményezte az Észak-atlanti Tanács összehívását.
A külügyminiszter szerint a geopolitikai válság az Európai Unió globális erejének csökkenésével jár.
Válaszolt a minisztérium Tényi István közérdekű bejelentésére a Pressman-üggyel kapcsolatban
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A toborzókat kényszersorozás közben támadták meg a helyiek.
Nagy János államtitkárral, koordinátorral folytatódik a sorozat.
A Kazincbarcikát 3-0-ra legyőző magyar bajnokhoz hasonlóan a Ludogorec is nyert, mégpedig 2-1-re.
Több mint tíz év után visszatért az eredeti énekes, de az új sem hagyta el az együttest.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 40. Forma–1-es Magyar Nagydíj helyszínén jelentette be a hírt.
Hétfőn éri el a Brit-szigeteket a Floris.
A koszovói állampolgárság megszerzése kiteljesíti azt a dualitást, amelyet mindig is éreztem – mondta a 29 éves énekesnő.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 40. Forma–1-es Magyar Nagydíj helyszínén jelentette be a hírt.
Hétfőn éri el a Brit-szigeteket a Floris.
A koszovói állampolgárság megszerzése kiteljesíti azt a dualitást, amelyet mindig is éreztem – mondta a 29 éves énekesnő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.