„Elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy kimondjuk, a migráció rossz”
Szijjártó Péter a szíriai polgárháború hatásaival foglalkozó libanoni konferencián szólalt fel.
Szijjártó Péter a szíriai polgárháború hatásaival foglalkozó libanoni konferencián szólalt fel.
Magyarország és Libanon is érdekelt abban, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen.
A szankciók által nem érintett gazdasági területeken folytatódik az együttműködés Oroszországgal.
A külügyminiszter hangsúlyozta: a két országot egyszerre sújtja a háború és az illegális migráció.
Először járt Magyarországon a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere.
A külgazdasági és külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy hamarosan személyesen is találkozhat Csin Kanggal.
2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés hazánkba – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Az energiaválságban kiemelten fontos, hogy melyik ország tudja előállítani a maga által felhasznált villamos energia nagy részét.
Mintegy 2600 milliárd forinttal idén ismét megdőlt a beruházási rekord Magyarországon.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte, ha Pozsonyban is egy erős magyar párt lenne a kormánykoalícióban, az segíteni tudná a kétoldalú kapcsolatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.