Ennyi volt: megszűnt az LMP-frakció
A kis párt parlamenti képviselőcsoportja közel 15 évet élt.
A kis párt parlamenti képviselőcsoportja közel 15 évet élt.
A hajdúsági kisvárost vezető Szilágyi Zoltán eltávolította a település jegyzőjét, akinek egyelőre nincs utódja.
A válogatott november 22-én Szlovákia, két nap múlva Ukrajna ellen vív felkészülési meccset a JYSK-kupán.
A zsinórban harmadik U19-es Eb-arany és a junior vb-ezüst több mint pillanatfelvétel, jó lenne, ha felnőtt szinten is profitálna ebből a magyar kézilabda.
Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentést a MÚSZ által felállított eseti bizottság ellen.
Szilágyi Viktor szerint a magyar bajnokot biztosan hajtja a revansvágy a Kielce ellen.
A lánya által megvádolt Szilágyi Zoltán úszóklubjának sportolói kiállnak elnökük mellett.
Szilágyi Gerda Wladár Sándornak, a Magyar Úszószövetség elnökének is üzent hosszú levelében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban arra az incidensre reagált, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt.
Szakértők szerint számos gyakori szembetegség, szemprobléma oka valójában a stressz, ezért érdemes kiemelten figyelni látószervünk rejtett üzeneteire.
A miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó előtt egy nappal a francia elnökkel tárgyalt Párizsban. Folytatás holnap Brüsszelben – írta a miniszterelnök.
Az Egyesült Államok elnöke a Hamásznak küldött üzenetet.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
Az intézkedések során konzulátusok bezárására is sor kerülhet. Sajtóinformációk szerint négy franciaországi konzulátus is érintett lehet.
2024 első felében összesen 192 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, míg a második negyedévben 13 százalékkal több.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
Az intézkedések során konzulátusok bezárására is sor kerülhet. Sajtóinformációk szerint négy franciaországi konzulátus is érintett lehet.
2024 első felében összesen 192 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, míg a második negyedévben 13 százalékkal több.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.