Dobrev Klára megújulása színjáték
ŐRZŐK LÁZADÁSA – A lotyaszájú őszödi böszme úgy tűnt el, mintha itt se lett volna.
ŐRZŐK LÁZADÁSA – A lotyaszájú őszödi böszme úgy tűnt el, mintha itt se lett volna.
A szélsőbaloldali politika képmutató színjátékot játszik a kontinensünkön végigsöprő, a fasizmust és a terrorizmust egyaránt éltető gyűlölethullámon.
Megújult kiállítás és a főváros 150. születésnapját ünneplő programsorozat a BTM Vármúzeumban.
A Gyurcsány-féle színjáték része Márki-Zay Péter jó szereplése is, akin keresztül elhitették, hogy a baloldalon belül létezik alternatíva, amely elutasítja a 2010 előtti világot.
Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc pártelnökök a tudta nélkül írták alá a róla szóló megállapodást.
Pitiáner politikai bosszú? Természetesen az.
„Nézzék, nem vagyok a helyzet magaslatán” – a szocialista politikus, Kunhalmi Ágnes alakításai.
A legfrissebb fejlemények beigazolhatják, hogy az egész ügy nem más, mint egy előre eltervezett színjáték.
Sikerült megakadályozni, hogy egy politikai zsarolási eljárást vezessenek be az uniós forrásokkal kapcsolatban.
Miközben azt állítja, hogy kerékpárral közlekedik valamint tömegközlekedést használ, csupán színjátékot játszik Karácsony Gergely. Valójában szolgálati sofőr furikázza, aki reggelente ott várja a lakásánál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.