Körözött személy is horogra akadt a rendőrségi razzián
Többeket ittas vezetés miatt vontak felelősségre.
Többeket ittas vezetés miatt vontak felelősségre.
Az izzasztó út jutalma néhány kulcsfontosságú folyamat megértése lesz.
Ne veszélyeztesse családja, saját és mások életét azzal, hogy ittas vagy bódult állapotban ül a volán mögé!
Többször is megvádolták a volt miniszterelnököt azzal, hogy speciális módon turbózza fel magát.
A NASA marsjárója dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét ősi mikrobiális élet jelei után kutatva.
A Ryugu aszteroidáról szerzett mintákat, amelyek a Naprendszer keletkezése körüli időből származnak.
A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium egykori tanulója volt a projekt egyik megvalósítója.
A magyar közlekedésrendészeti törvényben nulla tolerancia van az alkoholfogyasztással kapcsolatban.
A Tienven (Égi kérdések) elnevezésű űrhajót helyi idő szerint 12 óra 41 perckor bocsátották fel.
A Remény névre keresztelt Mars-szondát hordozó rakéta helyi idő szerint 6.58-kor hagyta el a kilövőállást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közösség elleni uszítás miatt kapott bejelentést az ügyészség.
A magyar teniszező nagy terveket szövöget a következő hetekre.
Dárdai Bencéék hiába vezettek a 91. és a 99. percben is a Köln ellen.
Megvannak a CineFest idei nyertesei.
Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.
Kylian Mbappé korai gólja ellenére sem volt könnyű meccse a királyi gárdának.
Újabb részletek derültek ki Tyler Robinsonról.
Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.
Kylian Mbappé korai gólja ellenére sem volt könnyű meccse a királyi gárdának.
Újabb részletek derültek ki Tyler Robinsonról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.