Héják
A NATO egyértelműen túlpolitizált szervezet, amely sokszor elfelejti, hogy alapvetően egy védelmi szövetség, s nem politikai párt.
A NATO egyértelműen túlpolitizált szervezet, amely sokszor elfelejti, hogy alapvetően egy védelmi szövetség, s nem politikai párt.
A nemzetközi sajtó a szövetség erősödését emelte ki.
Abban, hogy Ukrajna megnyeri a háborút, a legutóbbi felmérések tanúsága szerint már az európaiak sem bíznak.
Elképzelhetetlen az Egyesült Államok kiválása.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte 2024-ben is a magyar emberek a biztonsága a legfontosabb.
Tavaly több mint háromszázezer menekült érkezett az országba, sok helyen már nem tudják elhelyezni az embereket.
Rengetegen ellenezték ezt a szabályozást, ám a szövetség szerint ezzel csak jót tesznek.
A Fidesz maga mellett tudhatja az erdélyi magyarság legerősebb politikai szervezetét.
Egyre többször hallani, hogy Mark Rutte biztos befutó lehet a NATO-főtitkári pozícióért.
Ukrajna csakis halált nem okozó eszközöket kaphat, kizárólag önkéntes alapon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.