Tisza Párt: régi elvtársak új köntösben

Alakul ez. Az MSZP–SZDSZ-koalíció holdudvarának levitézlett tagjai már szinte mind egy szálig ott sorakoznak Magyar Péter és a Tisza Párt mögött. A hazai baloldal semmit sem változik: most is a globalisták zöld jelzése kellett ahhoz, hogy eligazodjanak a politika sűrű, sötét erdejében. Nem véletlen, hogy a médiagőzhenger azután indult be, miután az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber október elején kijelölte a brüsszeliták új magyarországi miniszterelnök-jelöltjének Magyart. Néhány héten belül a hálózat közvélemény-kutató cégei, amelyek az egykori SZDSZ-hez, a szivárványos Jobbikhoz, Momentumhoz, MSZP-hez és DK-hoz álltak közel, mind egy szálig azt kezdték mérni, hogy a Tisza Párt átvette a vezetést a felmérésekben. Nincs új a nap alatt.

Ez a jelenség is azt mutatja, hogy egy baloldal van, csak a pártok és az azokat vezető politikusok neve változik. A cél mindig ugyanaz: kiszolgálni a külföldi gazdasági érdekeket, tégláról téglára, mindig csak egy picikét elvéve belőle, leépíteni a nemzeti függetlenséget, betagozódni az általuk előírt rendszerbe.

Valamikor a rendszerváltás után ugyanezek a liberális körök a posztkommunistákat engedték ki a politikai karanténból a demokratikus charta megalakításával. A „barna eső” (fasizmus) elleni fellépés, az esernyőnyitogatás közben az SZDSZ és az MSZP romantikus szerelembe esett egymással. Ez azt jelentette, hogy a két párt holdudvara egymásra talált (persze akkoriban sem voltak azért már akkora távolságok), az egykori állampárt szövetkezett az állítólagos radikális ellenzéki SZDSZ-szel. 1994-ben Horn Gyula így vette be a rendszerváltást eláruló pártot a kormányába. Ekkor alakult meg az a politikai tömb, amely 2010-ig összesen tizenkét évig vezette az országot. A kétezres évek közepe táján a korábbi ifjúkommunista Gyurcsány Ferenc lett a haladó értelmiség kedvence, aztán Bajnai Gordon következett.

Bár mindketten a komcsi világból érkeztek, de valójában se baloldaliak, se liberálisok nem voltak. És ez a legveszélyesebb dolog a politikában, az úgynevezett „értéksemlegesség”. Ugyanis azok a politikusok a legkönnyebben irányíthatók, akik csak sodródnak, akiktől folyamatosan csak a demokratikus blablát, a jogállamisági tirádát halljuk lépten-nyomon. Magyar Péter ebben az értelemben semmiben sem különbözik tőlük.
Az ilyen politikusok a legkönnyebben befolyásolhatók, hiszen csak a napi túlélés és nem a stratégiai célok vezetik őket.

Azok a figurák, akik most sorra ott szorgoskodnak Magyar Péter körül – Kéri László, Petschnig Mária Zita, Lengyel László, Havas Henrik –, ott sertepertéltek Bajnai, Gyurcsány, Medgyessy Péter, Horn Gyula és a volt SZDSZ vezetői körül is. Tanácsadók, programírók, intézményvezetők, megmondóemberek, helyettes államtitkárok és még ki tudja, mik voltak a letűnt posztkommunista korszakban.

De a Tisza körül feltűnő fiatalabb arcok sem jobbak, mint az előző elvtársi generáció. A Tisza kampányfőnöke egy volt MSZP-s önkormányzati képviselő, egykori gyurcsányista, a XIII. kerületi szoci polgármester fia, Tóth Péter lett.

Ő vajon miért lenne friss arc?

Valójában ő is csak egy régi káder Kádár János szűkebb politikai otthonából. Vajon milyen innovációt hozhat majd a Tisza Pártba, aki nem az országos kampányokban, többnyire csak az 1990 óta mindig is balos fővárosi kerületben volt kampányfőnök? Az egész ország azért nem Angyalföld…

Szó sincs tehát arról, hogy a Tisza Párt egy új intellektuális erőteret építene, ilyen nincs, a volt elvtársak, törtetők, ügyeskedők tünedeznek fel Magyar mellett. Ezek az emberek semmit sem változtak, mindig is a nemzeti, konzervatív polgári értékek és politika ellen léptek fel. Harcosan fasisztázták már Antall József és Boross Péter kormányait, ahogy az első Orbán-kormányt, majd az ellenzéki Fidesz–KDNP politizálását is szélsőségesnek tartották. Cinikusak, gőgösek, a gyűlölet és a bosszú vezérli őket. Ebben, mondjuk, tényleg emberükre találtak Magyar Péterben.

A baloldalt alkotó tömb 2010-ig két önálló pártnak látszott, de az évek során, a hosszú koalíciós időszaknak is köszönhetően a stratégiai, ideológiai, gazdaságpolitikai törekvéseikben teljesen eggyé váltak. És 2010 után sem váltak egyszerre semmivé, a keret maradt, csak több pártra estek szét, ebbe a tömbbe csatlakozott be később az LMP egy kisebb, kiszakadó része, a Párbeszéd, majd a Momentum és a Jobbik is. Egészen tavaly februárig élt ez a struktúra, de addigra – a négy kétharmados Fidesz–KDNP győzelem miatt – kétségkívül válságba került. A Márki-Zay Péter vezette pártösszefogás 2022-es veresége után egyedül Gyurcsány pártja maradt talpon, de a globalista hálózat Magyarországgal foglalkozó egyik alosztálya már évekkel korábban dönthetett arról, hogy rá még egyszer semmit sem szabad bízni. Biztosítékként a régi SZDSZ-es és MSZP-s holdudvar összekötőjeként azért még megtartják, neki szánják az egykori SZDSZ szerepét, a kicsi, de erős pártot egy balos összefogásban.

A Századvég Kontextus csatornájának minapi oknyomozó videója szerint a hálózat a méretes választási vereség után 2023-ban akadt rá egy új, lelkes jelentkezőre, Magyar Péterre. Így lett ő mára az új reménység, olyan, mint az ugyancsak volt jobboldali Donald Tusk Lengyelországban. Ő képes volt a régi kommunistákkal, harcos genderlobbistákkal összefogni a lengyel szuverenista jobboldallal szemben. A minta adott: Magyar Péternek is ezt kell idehaza tennie, ezért is válhattak a régi balos elit emberei a propagandistáivá. Lendvai Ildikó, az MSZP egykori prominense tömören összefoglalta: bár nem kedveli Magyar Péter stílusát, a baloldalon egyedül benne látják a reményt, hogy le tudja váltani a gyűlölt Fideszt. Ennyi elég is, nem kell semmi több.

A választások előtt Magyar nyíltan biztos nem fogja felvállalni ezt a szövetséget, de a politikai matematika nagy úr.

A 106 egyéni körzetben nincs sok lehetőség: vagy előre meggyőzik Magyart, hogy Gyurcsányékkal egyeztessen a jelöltekről, így kölcsönösen nem indítanak egymással versengő ellenzéki politikusokat; vagy az lesz, hogy több ellenzéki jelölt megy szembe a kormánypártival, ami nem épp hatékony módja az együttműködésnek.

Tehát valamilyen egyeztetésnek lennie kell majd közöttük, a fentiekben már jeleztem, hogy a közvetítők sora már most bejelentkezett a feladatra.

Az Európai Parlamentben mindenesetre kiválóan együttműködnek a tiszás és DK-s képviselők, és bizonyosak lehetünk abban, hogy Manfred Weber is a hazai összefogás felé fogja terelni a Brüsszelben már nem annyira harcos vérmérsékletű Magyart. A Fővárosi Közgyűlésben sincs semmi gondja egymással Magyarnak és Gyurcsánynak, a lényeges kérdésekben, például a költségvetésről vagy a rákosrendezői telekvétel ügyében is szövetségesként szavaztak.

Ne legyen kétségünk, aki úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, az tényleg egy kacsa. Most Magyar mögött alakul az új balos pártrendszer. A minapi Partizán-interjúját nézve nem csodálkoztam, hogy még véletlenül sem akart semmit elárulni a programjáról, konkrét elképzeléseiről sem. Ugyanezt tette annak idején Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vagy épp Márki-Zay Péter is. Egyikük sem volt ugyanis szuverén politikus, mindegyikük kezét fogták, aztán néhányuk részéről sajnos láttuk, hogy miért nem árultak el semmit a gazdasági elképzeléseikről a választások előtt.

Sokkterápia, megszorítás, a nyugati gazdasági érdekköröknek megfelelő privatizáció – kormányra kerülve ez a feladata a globalisták hazai kitartottjainak.

A magyar választók többsége azonban ma már bizonyosan átlát a szitán: az új baloldalban semmi új nincs. Csak a régi, szürke zoknis és kardigános MSZP–SZDSZ-es elvtársak új köntösbe bugyolálása.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője