Erősödnek a nemzetállamok a járvány miatt
A koronavírus-járvány kezelésében látszik: az unió vezetése tétlenkedik, érdemi segítséget nem nyújt.
A koronavírus-járvány kezelésében látszik: az unió vezetése tétlenkedik, érdemi segítséget nem nyújt.

Az Orbán-kormány olyan, korábban lehetetlennek gondolt lépéseket tett, mint a multinacionális cégekre és a bankszektorra kirótt különadó.
Csak azok a nemzetek tudnak sikeresek lenni, amelyek birtokolják a döntés szabadságát, azaz szuverének – mondta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy 2010 óta a magyar szuverenitás megerősödött.
A görög miniszterelnök azt mondta vasárnap, hogy a NATO többi tagállamának támogatását fogja kérni a szövetség e heti londoni csúcstalálkozóján a szintén NATO-tag Törökország görög szuverenitást sértő törekvéseivel szemben, nevezetesen a földközi-tengeri
Saját nemzeti önérdekeink szolgálatán kívül ezzel tudjuk leginkább szolgálni az európai béke, az önrendelkezés és a demokrácia ügyét is – mondta az Országgyűlés elnöke.

Kié a hatalom? – Szuverenitásharcok tegnap, ma és holnapután címmel tucatnyi szakember bevonásával kutatást indít az Alapjogokért Központ.
A közvélemény-kutatásokból kitűnik: az egyik legfejlettebb és legvagyonosabb európai államban nem várható eget rengető változás a politikai erőviszonyokban.
A globális piac az uralma alá akarja vonni az államot, legújabban pedig ehhez a harmadik szereplőt, a civil társadalmat is megpróbálja bekebelezni és az állam ellen fordítani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születésének és az egyetem egységesítésének van az évfordulója.

Megmaradt az utánzás kényszere a Tisza-vezérben.

– Nagyon izgalmas volt, érkeznek a videók – üzente a politikus.

Elkapkodták a jegyzetes pulcsikat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben szólalt fel.

A civil lakosság folyamatos fenyegetéseknek van kitéve.

Az EU bővítési biztosa a korrupciós aggályok ellenére is támogatja Ukrajna EU-tagságát.

In Ukraine, a wartime mafia network is siphoning off European aid, the Hungarian Prime Minister pointed out.

A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.

Both Hungary and Croatia support the EU accession process of Western Balkan countries.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.