A józan ész szerint a szuverenitás és a demokrácia iránt elkötelezett magyar állampolgároknak pártszimpátiától függetlenül eminens érdekük fűződik ahhoz, hogy az Európai Unió döntéshozatali rendjében fennmaradjon a tagállami egyhangúság követelménye. A közkeletű kifejezés szerinti vétó lehetősége az egyetlen intézményi biztosítéka annak, hogy hazánk nem válik végleg kiszolgáltatottá az egyre szorosabb egység nevében fellépő hegemón törekvéseknek.
Kilenc nagy befolyású uniós tag (Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Spanyolország és Szlovénia) májusban ismét napirendre vette az egyhangú szavazást megszüntetését, és a minősített többségű határozathozatal kiterjesztését több fontos kérdésre, beleértve egyes külpolitikai témákat is. A helyzetüket igencsak megnehezíti, hogy a tagállami egyhangúság eltörlését jelentő reformra a jelenlegi szabályok szerint kizárólag éppen ilyen egyhangúsággal meghozott döntéssel van mód, bármilyen módszerhez is folyamodjanak.
Minthogy Magyarországon kívül a többi kisebb vagy közepes méretű tagországnak is kirívó kockázatot jelentene az egyhangúsághoz kötött döntéshozatali rend megszüntetése, így ebben aligha képzelhető el teljes egyetértés. Mivel az uniós alapszerződések lisszaboni módosítása óta a vétó joga már kizárólag csak olyan szakpolitikákra terjed ki, amelyek létfontosságú nemzeti érdekeket vagy alapvető tagállami hatásköröket érintenek (például külügyek, adóügyek, szociálpolitika, emberi jogi kérdések, szankciós politika, energetika), így nincs tovább hova hátrálni.
Ezek bármelyikét érintően elveszíteni az autonóm döntési jogot, a tagállami szuverenitás és az annak alapját képező népszuverenitás érvényesülését szüntetné meg, ami az önálló államiság megengedhetetlen önfeladását jelentené.
A Német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézete a 2010 utáni uniós tanácsi jegyzőkönyveket áttekintve arra a megállapításra jutott, hogy azoknak az ügyeknek több mint 60 százalékában, amelyeknél elegendő lett volna a minősített többségű szavazás, mégis teljes egyhangúsággal született döntés. Ez a szám 82 százalékra megy fel, ha az olyan döntéseket is ideszámítjuk, amelyekben nem volt ellenszavazat, csak tartózkodás. Ez azt mutatja, hogy a konszenzusos döntéshozatalra való törekvés jelenleg is magától értetődő módon érvényesül az államok képviselőiből álló legfőbb jogalkotó testületben, tehát az éppenséggel nincs az EU gyakorlata ellenére.