Nem tűri el szuverenitásának megsértését a görög kormány
Görögország és Törökország régóta vitáznak egymással a tengeri határokon.
Görögország és Törökország régóta vitáznak egymással a tengeri határokon.

Világtendencia a döntéshozatal kiszervezése, a demokratikus döntések korlátozása.

A miniszterelnök az amerikai függetlenség napján azt írta: Magyarország az Egyesült Államok szövetségese marad.

NEM a liberálisok és globalisták támadásaira, IGEN a szuverenitásunkra és a saját utunkra.

1990. május 2-án megkezdődött egy olyan átmeneti korszak, mely 2010-ben ért véget.
A rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésére emlékeznek – közölte Kocsis Máté.
A koronavírus-járvány kezelésében látszik: az unió vezetése tétlenkedik, érdemi segítséget nem nyújt.
Az Orbán-kormány olyan, korábban lehetetlennek gondolt lépéseket tett, mint a multinacionális cégekre és a bankszektorra kirótt különadó.
Csak azok a nemzetek tudnak sikeresek lenni, amelyek birtokolják a döntés szabadságát, azaz szuverének – mondta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy 2010 óta a magyar szuverenitás megerősödött.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.