Minden eszközzel fel kell lépni a pedagógusok bántalmazása ellen
A kormány azt várja, hogy az iskolaőrök jelenléte növelni fogja a tanárok és a tanulók biztonságérzetét.
A kormány azt várja, hogy az iskolaőrök jelenléte növelni fogja a tanárok és a tanulók biztonságérzetét.
Az idei évben a pedagógusnapon szokásos díjakat később, a tanévnyitás keretében adják majd át.
Több száz órát hiányzó, iskolakerülő, agresszív diákoknak nem járhat anyagi kártérítés.
Már 113 ezer minősítés történt a pedagógus-előmeneteli rendszer hét évvel ezelőtti bevezetése óta.
Hajnal Gabriella, az állami iskolafenntartó elnöke: Elenyésző az érettségitől visszalépő diákok száma.
A szakszervezet elismeréssel beszél az elbocsátási hullám megállításának szándékáról.
A digitális szektor összesen százhetvennégy digitális szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást.
A távoktatás nem váltja ki a tantermi jelenlétet a Magyar Nemzet által megkérdezett tanárok szerint, némi kreativitással ugyanakkor biztosítani tudja a diákok fejlesztését és fejlődését.
A legkeservesebb viták az új Nemzeti alaptanterv (NAT) eszmeiségével kapcsolatban dúlnak. Az új NAT nyilvánvalóan nem hiba nélküli. Számos pontját lehetne még csiszolni.
A 2,5 millió forint összértékű pályázaton ötfős csapatok jelentkezését várják, amelyek 11. és 12. osztályos diákokból és egy felkészítő tanárból állnak – mondta Schanda Tamás államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.