Kárpátia-dalpremier: Páncélos menetinduló + videó
A tatai páncélosoktól kapta a felkérést az együttes a szám megírására még márciusban.
A tatai páncélosoktól kapta a felkérést az együttes a szám megírására még márciusban.

A még nem véglegesített elképzelés valós körülményeit a baloldali hazugságokkal szemben érdemes tisztázni.

Keddről szerdára virradóra közúti trélereken szállítják Tatára a honvédség új harckocsijait.
Olyan beruházásáokat valósítottak meg, amelyek vonzóvá teszik a várost a fiatalabb generációnak.

Egy ellenzéki képviselő oldalán van a komment, miszerint mesterlövésszel lehetne leváltani Michl Józsefet.

Tatán elkészült a szervezet régióközpontja – mondta el Bondor Lajos, régióvezető.
Az új létesítményt a mai bírósági igények szerint valósíthatják meg: a kétszintes épület földszintjén helyet kap egy ügyfélcentrum, valamint a távmeghallgatáshoz szükséges helyiség és a tárgyalók.
Mintegy 35 ezer ludat figyelhet meg, aki szombaton ellátogat a 19. Vadlúd Sokadalom rendezvényre a tatai Öreg-tóhoz. Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiválját élőben is követni lehet a neten.
A vállalat négy éve választotta első európai termelő üzemének helyszínéül Tatát, szinte példa nélküli a mostani bővítési ütem – emelte ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Meredeken nőtt a menedékkérelmek száma.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Senkinek a nyugdíja nem ér kevesebbet ma, mint 2010-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.