Nagy bukások és célfotós befutó a Tour de Hongrie-n + videó
Fetter Erik nehezen tápászkodott fel az árok partján, ám végül célba tudott érni.
Fetter Erik nehezen tápászkodott fel az árok partján, ám végül célba tudott érni.
A közös projekt teljes költségvetése közel 140 millió forint.
A Facebookon esett egymásnak a tatai szivárványkoalíció két erős embere: Popovics Judit azzal vádolja Pusztai-Pintér Mónikát, hogy el akarta orozni megyei közgyűlési mandátumát, míg utóbbi munkakerüléssel vádolta meg az előbbit. A konfliktus hátterében egy megüresedett önkormányzati képviselői hely lehet a Magyar Nemzet helyi forrásai szerint.
Gyurcsány Ferenc felesége találkozott a tatai DK-s képviselővel, aki húsz nappal később koronavírusban meghalt.
Szombaton Tatán tizennyolc nemzet versenyzői méretik meg magukat.
Soltész Miklós államtitkár Tatán a felújított Kálvária-szoborcsoportot adta át.
A Leopardok a Klapka György Lövészdandár laktanyájában most felavatott két hangárban kapnak helyet.
A műemléki helyreállítást 625 millió forintos állami támogatásból végezték el.
Momentumos forgatókönyv szerint tovább támadják a hazai szállodalánc tervét.
Idén 24 kortárs művész alkotásai láthatók a tatai várban arról, hogy ki miként érzékeli a belső fényt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt politikusai az elmúlt időszakban sorra szavazták meg az Európai Parlamentben azokat az előterjesztéseket, amelyek támogatják a bevándorlást, büntetik a migrációt elutasító tagállamokat, így hazánkat is, illetve plusz forrásokat biztosítanak a szivárványos propaganda terjesztésének.
A háborús konfliktushoz való magyar hozzáállásról, és az orosz energiahordozók szerepéről is kifejti álláspontját a miniszter.
Az ukrán hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd.
Az FTC kapusa szerint nagyon gyorsan javulniuk kell a játék szinte minden elemében.
Magyar Péter le akarta tiltani a Harcosok Órája mai vendégét.
A BL-selejtező második fordulójában az FCSB 3-1-es összesítéssel esett ki az északmacedón Shkendija ellen, otthon is kikapott.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte az információkat.
Magyar Péter le akarta tiltani a Harcosok Órája mai vendégét.
A BL-selejtező második fordulójában az FCSB 3-1-es összesítéssel esett ki az északmacedón Shkendija ellen, otthon is kikapott.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte az információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.