Felgyorsul az új felsőkategóriás mobilok töltése
Hiába gyorsult a töltés, nagy kár, hogy nem adnak töltőket a drága új készülékekhez.
Hiába gyorsult a töltés, nagy kár, hogy nem adnak töltőket a drága új készülékekhez.

Rengeteg meglévő eszközre is megérkezik a továbbfejlesztett szolgáltatás – írja az Origó.

Ma már bármit szeretnénk megtudni, a telefonért nyúlunk, azzal töltjük minden szabad percünket, stresszelünk, amikor nincs a közelben.

Hiába a nagy teljesítmény, a rengeteg előny, a marketingkommunikációs kampány, a hagyományos „butatelefonok” továbbra is élnek is virulnak.

Ha nem szeretnénk, hogy ismerjenek minket az algoritmusok, akkor tehetünk ezért.

A szolgáltatóktól a gyártókon keresztül ügyfelek, újságírók és látogatók is több tízezres számban lehetnek jelen.

A vezetékes telefont a legnagyobb arányban a magukat jómódúnak tartó idősek használják.

A vállalat biztosra ment, most levédette a Magic Flip, Fold és Flex neveket is.

Lassan egy napja súlyos gondok vannak az egyik legnagyobb távközlési cégnél.

Lemásolhatja az Apple Find My szolgáltatását a Google – írja az Origó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.

Korcsolyázni kizárólag a kijelölt területeken biztonságos, máshol komoly veszélyt jelent, még sekély víz felett is.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.