Ilyen üzenetet sosem olvastunk még Dmitrij Medvegyevtől
Telegram társalapítójának, Pavel Durovnak üzent az orosz politikus, többek közt azt írta „a hazát, akárcsak az időket, nem lehet megválasztani…”
Telegram társalapítójának, Pavel Durovnak üzent az orosz politikus, többek közt azt írta „a hazát, akárcsak az időket, nem lehet megválasztani…”

Szerinte 2030-ban Európában már azért kivégeznek majd, ha egy a hatalomnak nem tetsző mémet posztolunk.

Ilyen felhívást még egyetlen politikustól sem láttunk.

Tucker Carlsonnak nyilatkozott a népszerű üzenetküldő alkalmazás alapítója.

Tucker Carlson hivatalos csatornája is megjelent a Telegramon.

Az ukrán elnök közölte, azonosították a keleti nagyhatalom legsebezhetőbb pontjait, és ki fogják használni azokat.

„Ahelyett, hogy aktívan dolgoznának egy palesztin–izraeli rendezésen, ezek a barmok beleavatkoznak” – közölte a volt orosz elnök.

A dróntámadások hat orosz régiót érintettek.

Horlivka polgármestere szerint a támadás során három civil életét vesztette.

Irak olyan csatornák zárolását akarta elérni, amelyeken keresztül hivatalos és személyes adatokat tettek közzé.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Új operabemutatókat, közte A trubadúrt és a Parasztbecsületet kínálja a Margitszigeti Színház 2026-os évada.

Kialakult az első nyolcaddöntő párosítása, kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

Nem minden juttatás kötődik a legkisebb keresetekhez
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.