Életeket követelt a páratlan felhőszakadás és az áradás Új-Zélandon
Előrejelzések szerint további esőzések várhatók.
Előrejelzések szerint további esőzések várhatók.
Még mindig nem tiltották be a leginkább környezetszennyező cianidos bányászati technológiát – mondta el Áder János.
Az ország északi részén történt katasztrófában sok a halott és az eltűnt.
Felfüggesztették a tanítást a part menti városokban.
Egyszer majdnem meg is történt.
A térségben több emlősfaj tűnt el, mint bármely más kontinensen, egyre gyakoribban az aszályok és az áradások is.
Ausztrália legnagyobb városát napok óta özönvízszerű esőzések sújtják, a víz alatt utak tűntek el.
A katasztrófa következtében egy 28 éves nő a kórházban életét vesztette, miután házára szikla zuhant.
Durban városában tömegek tüntettek a hatóságok segítségének hiánya miatt.
A legtöbb halálos áldozat Baybay városában volt, itt 81 holttestet emeltek ki a romok alól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
Az albániai Lin falu partjánál eltemetve, az Ohridi-tó mélyén találták meg Európa legősibb tóparti településének maradványait.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.