Ma a média terrorizmusa uralkodik
Alkalmi cikk az antiszemitizmus állásáról (a The Washington Postnak).
Alkalmi cikk az antiszemitizmus állásáról (a The Washington Postnak).
A Lafarge az Iszlám Állam terrorszervezetnek fizetett azért, hogy szíriai leányvállalatukat ne zárják be.
Terrorcselekménynek is minősülhet, ha követeléseket fogalmaznak meg a tettesek.
A külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború okozta élelmiszer-ellátási nehézségek Afrikát is érintik.
Nagyszabású gyermekjóléti felmérést indít a francia kormány.
Az ukrán elnök az Egyesült Államokat kérte arra, vegye fel Oroszországot a terrorizmust támogató országok listájára.
A hatvankét éves, afroamerikai Frank R. James többszörösen bűntetett előéletű, legutóbb 2007-ben tartóztatták le.
Az afrikai ország átmeneti kormánya nem tudja garantálni, hogy az orosz zsoldosok nem avatkoznak be az uniós műveletekbe.
Hazájába, Algériába szállították Sufiyan Barhoumit, aki bombák készítésében segítette a terrorszervezeteket.
A térségben főként az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezet hajt végre támadásokat civilek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.