Törökország több mint száz iszlamista terroristát vett őrizetbe
A műveleteket az utóbbi két hétben hajtották végre.
A műveleteket az utóbbi két hétben hajtották végre.

Új megközelítésű javaslatot nyújtottak be az amerikai szenátusban.

Az izraeli hadsereg kelet–nyugati irányban új, 15 kilométer hosszú katonai útvonalat nyitott a Gázai övezet déli részén, Hán-Júniszon keresztül.

George Soros dollármilliókat pumpált olyan szervezetekbe Európában, amelyek a Muszlim Testvériséghez és más szélsőséges iszlamista hálózatokhoz köthetők.

A brit kormány által betiltott és így jogilag terrorszervezetnek minősülő csoportok száma ezzel 84-re nőtt.

Ciszjordánia déli részén folyt az akció.

A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.

A török vezetés ellen több mint négy évtizede harcol a fegyveres csoport.

Még mindig vannak az október 7-i terrortámadásból származó azonosítatlan emberi maradványok az izraeli hadseregnél.

A terrorszervezet azon akadt ki, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.

A termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.