Önvezető autó szenvedett halálos balesetet
Két férfi meghalt, mikor a robotpilóta módban közlekedő Tesla fának ütközött.
Két férfi meghalt, mikor a robotpilóta módban közlekedő Tesla fának ütközött.

Drámai áremelkedésről kaptak tájékoztatást az elmúlt hetekben.

Az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig 38 ezer Trabantot helyeztek forgalomba Németországban.

A bányavállalatnak hatékonyabb kitermelésre, és komoly környezetvédelmi beruházásokra van szüksége.

Más elektromosautó-gyártókat is érdemes figyelni, egyes részvényekben ötven százalék is lehet.

Van honnan esnie a Tesla árfolyamának, a bitcoinról nem is beszélve: hullámvasúton Musk vagyona.

A világ legnagyobb és legismertebb digitális devizájának árfolyama 50 584,85 dollárig száguldott.

Annyira jelentős szerepe van a félvezetőknek az autógyártásban, hogy a hiányuk miatt akadozik, helyenként leáll a termelés.

Elon Musk ezzel jól megbolygatta a bitcoin piacát, kérdés, mik a távolabbi tervei.

A bejelentésre a kriptovaluta több mint 13 százalékos erősödéssel új árfolyamrekordot állított be, 44 ezer dollár felett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Toplistás összegekért indul a játék ezen a héten.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.