Drágulnak a Tesla autói, vélhetően csak átmenetileg
A vevőkre hárítja a költségek növekedését Elon Musk cége, amit most még könnyen megtehet.
A vevőkre hárítja a költségek növekedését Elon Musk cége, amit most még könnyen megtehet.

Nem először váltanak ki viharos árfolyammozgást a kriptodevizáknál a Tesla-vezér szavai.

Elon Musk bejelentette, hogy környezetvédelmi megfontolásokból mostantól nem lehet kriptodevizával Teslát venni.

A cég hozzászokott az alkatrészellásátási nehézségekhez, így a félvezetőhiányt is jól tudta kezelni.

Vélhetően önvezető módban haladó jármű ütközött neki egy fának, mindkét utasa meghalt.

Két férfi meghalt, mikor a robotpilóta módban közlekedő Tesla fának ütközött.

Drámai áremelkedésről kaptak tájékoztatást az elmúlt hetekben.

Az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig 38 ezer Trabantot helyeztek forgalomba Németországban.

A bányavállalatnak hatékonyabb kitermelésre, és komoly környezetvédelmi beruházásokra van szüksége.

Más elektromosautó-gyártókat is érdemes figyelni, egyes részvényekben ötven százalék is lehet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.