Elon Musk kitart a kínai gyártás mellett

Kínában az utóbbi időben szakadatlanul szigorodnak a cégekre vonatkozó előírások, és sokszor ijesztő ellenőrzésekre kerül sor. Elon Musk azonban ennél nehezebb helyzeteket is megoldott már.

Fellegi Tamás Péter
2021. 09. 27. 19:00
Elon Musk, Chairman of SolarCity and CEO of Tesla Motors, speaks at SolarCity's Inside Energy Summit in Midtown, New York
Elon Musk Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén egyre gyorsuló ütemben szigorodott a technológiai cégekre vonatkozó kínai szabályozás, és bár ez főleg az ázsiai ország tulajdonában lévő cégeket érintette, lényegében mindenki érezte a hatásokat a piacon. Kétségtelen, hogy a kínai vezetés jelezte, az elektromos autók gyártását és a hozzájuk való önvezető szoftverek fejlesztését kiemelten fontos területnek tekintik. Továbbá a Tesla fő tulajdonosa, Elon Musk is kiemelte nyilatkozatában, hogy ebben az ágazatban Kínában komoly forrásokat fordítanak a legújabb digitális fejlesztések alkalmazására, ezért 

a Tesla továbbra is egyik fő gyártóbázisának tekinti az országot, sőt további beruházásokat is tervez ott. 

A Teslát magát is érték kritikák Kínában és a szabályozás szigorítása is kiterjedt rá, de Elon Musk úgy vélekedett, egyáltalán nem baj, hogy megszigorították az adatok kezelését és védelmét, ez a Teslának is érdeke. Alkalmazkodva a szabályokhoz, a cég egy adatkezelő központot hozott létre Kínában, és megoldotta, hogy semmilyen ottani adat ne kerüljön külföldi szerverekre. Kétségtelen, hogy a Teslának az autó- és akkumulátorgyártás felfuttatása során olyan komoly gondokkal kellett megbirkóznia, amelyekhez képest nem jelent nehézséget az említett szabályozási változásokhoz való alkalmazkodás. 

A Tesla 2019-ben döntött egy hatalmas kínai autógyár megépítése mellett. Azóta a gyár már ontja a négykerekűeket: csak idén augusztus folyamán több mint 44 ezer személyautó készült ott, amelyből több mint 31 ezer exportra ment, a többit Kínában adták el. Ha figyelembe vesszük, hogy idén az egymilliós gyártási szám a Tesla célja, látható, hogy a havi 40 ezer darab igen komoly hányada a teljes termelésnek, vagyis Kína szerepe döntő a gyártásban. Ez a kínai gazdaságnak is sokat hozhat, ezért vélhetően nem akarják indokolatlanul túlszabályozni a céget vagy túl sok kellemetlenséget okozni neki. Ugyanakkor akár példaként is állíthatják más cégek elé, hogy így lehet rugalmasan alkalmazkodni az előírások betartásához.

A hétvége során egy újabb probléma jelentkezett Kínában: az energiahordozók árának szakadatlan emelkedése miatt néhány napig korlátozták az ipari áramfogyasztást, és ez több nagy üzemet, köztük az Apple és a Tesla beszállítóit  is érintette, fokozva az amúgy is kellemetlen nemzetközi alkatrészhiányt. Kétségtelen, hogy 

a Tesla már több hasonló logisztikai nehézséget áthidalt, így vélhetően ez sem okoz most nagy gondot a cégnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.