Kocsis Máté: Magyar Péternek nem lesz olyan egyszerű az igazság útjába állnia, mint amilyennek képzeli!
Újabb vörös vonalat lépett át a Tisza Párt elnöke.
Újabb vörös vonalat lépett át a Tisza Párt elnöke.

A miniszter gratulált a Tisza Párt jelöltjének a magyar állampolgárság megszerzéséhez.

A család és béke pártján álló Fidesz október óta öt százalékpontra emelte előnyét a megszorításokat tervező Tiszához képest.

Újabb sokkoló hangfelvétel került elő Magyar Péter emberéről.

Összbaloldali előválasztást követelnek a tiszások.

Nem áll jól a szénája a botrányt botrányra halmozó Ruszin-Szendi Romulusznak sem.

Látványosan nő a szakadék a baloldali elemzőcégek által a Tisza vezetéséről közölt adatok és a valóság között.

Közérdekű adatigénylésre sem adják ki a szerződéseket.

KERESZTES HADJÁRAT – A napvilágra került tiszás népnyúzó terv büntetőhadjárat a magyarok ellen.

Podcasműsorunkba Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója látogatott el, aki most nem Brüsszelből esett be a stúdióba.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.