Redzic követi Szoboszlait, a Fradi beljebb lesz félmilliárddal
Tóth Alex után már a második ferencvárosi nevelés került egy komoly klubhoz.
Tóth Alex után már a második ferencvárosi nevelés került egy komoly klubhoz.

A statisztika egyértelműen liverpooli sikert ígér, a Vörösök az utolsó tíz meccsből kilenc alkalommal jobbnak bizonyultak ellenfelüknél.

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

SPORTSZERŰEN – Miért és mire vár a zöld-fehér klub Varga Barnabás eladása után?

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Alfredo Pedulla szerint a Lazio tárgyal a magyar bajnokkal, amely körülbelül tízmillió eurót kér érte.

A Fradi lassan már nem is annyira csiszolatlan gyémántja nemcsak itthon ér meg minden pénzt.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

Ezek az okok!

A nemzetközi sajtó Donald Trump egyik legfontosabb szövetségeseként utal a magyar miniszterelnökre.

Piotr Nisztor több leleplező anyagot is közölt a lengyel politikai elitről.

Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében.

Ma befejeződik a női vízilabda Európa-bajnokság, a döntőben pedig a magyar és a holland válogatott csap össze az aranyért.

Ilyen blokkokat először építenek az Európai Unió területén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.