Nem tud mit kezdeni a baloldal a trianoni évfordulóval
A nemzeti összetartozás az ellenzéknek mást jelent.
A nemzeti összetartozás az ellenzéknek mást jelent.
A trianoni bosszúvágyról, egy elhibázott villámháborúról és a román megszállás pokláról.
Továbbá a remény, hogy lesz magyar jövő a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Szilágyi Péter.
A közösen elért eredmények ellenére nem dőlhetünk hátra, a határon túli magyar közösségeknek tovább kell küzdeniük a céljaikért.
A trianoni katyvaszból egyedül a kétszeresére hizlalt, lelkiismeret-furdalt, szobormolesztáló Nagy-Románia maradt meg.
A baloldal fősodra nálunk soha nem volt segítőtárs a nemzetépítésben.
Ungár Péter szerint nem lehetett elvárni az ukránoktól, hogy szót emeljenek a trianoni vagy a párizsi békeszerződések ellen.
A Nagy-Magyarország-sál nem az agresszió, hanem a felelősségvállalás jelképe.
Csintalan Sándort, elmondása szerint, csak az zavarja, hogy „Nagy-Magyarország nem volt soha. Mese, ábránd, illúzió.”
Először mutatják be a televízióban a Béke – a nemzetek felett című dokumentum-játékfilmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszatér a nyári kánikula.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Ezt nem fogják elhinni!
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.