Adorján , Adrián 2024. március 5.
logo

Taurus-botrány: terrorizmussal vádolja a Nyugatot Oroszország

Ungváry országdarabolós fantáziája Kelet-Magyarországot sem kíméli

Bánó Attila
2024.02.10. 07:28
Ungváry országdarabolós fantáziája Kelet-Magyarországot sem kíméli

Felháborító kijelentéseket tett nemrég Ungváry Krisztián történész a Frisshírek podcastadásában. Ismét szó esett ebben Bayer Zsolt fél évszázaddal ezelőtt elhunyt nagyapjáról, akiről Ungváry korábban alaposan lerántotta a leplet. Ezzel kapcsolatban leszögezném, hogy nagyon „szép” történészi feladat az, amikor a nekünk nem tetsző közéleti szereplők lejáratása érdekében kikutatjuk azokat a felmenőket, akiknek a tevékenységében kifogásolható motívumokat lehet felmutatni. Ez a fajta tényfeltárás a politikailag szembenálló fórumokon sajnos előfordul időnként, azonban nagyon nem mindegy, hogy a kutatás tárgyává tett felmenőknek volt-e, illetve lehetett-e hatása az adott közéleti szereplő szellemi fejlődésére, társadalmi helyzetére, politikai magatartására. Mert ha nem, akkor ilyen összefüggéseket sejtetni ízléstelen, történészhez és úriemberhez egyaránt méltatlan.

Bayer Zsolt kimerítő és megfelelő válaszokat adott Ungvárynak, ezért a történésznek azokra a kijelentéseire reagálok, amelyek sajnálatos módon ugyancsak elhangozhattak ebben az interjúban. Ungváry többek között ezeket mondta:
 

Trianon, amennyiben tényleg diktátum lett volna, tehát az valósul meg, amit a szomszéd országok akarnak, akkor a Tiszántúl Románia, a tokaji borvidék Szlovákia, Körmendnél egy szlovák–jugoszláv korridor van, és Pécs egy szerb város. Nem ez valósult meg. Magyarán volt kompromisszum, és ha azt nézzük, hogy ha azt a területet négyzetméterre kivetítjük, hogy mennyivel lehetett volna ez az ország kisebb, akkor ráadásul azt látjuk, hogy egy fifty-fifty megoldás született, mert nagyjából ugyanannyival lett volna etnikailag helyesebb egy nagyobb Magyarországot csinálni, mint amivel egy kisebbet is lehetett volna.


Fifty-fifty megoldás született, állítja ez a Trianonból felkészült történész, aki már a szerződés diktátum jellegét is tagadja. Fifty-fifty? Mihez képest? 

Ungváry felfogása szerint Magyarország a trianoni határokhoz képest lehetett volna kisebb vagy nagyobb, tehát kiinduló helyzetnek a trianoni határok szerint megcsonkított országot kellene tekinteni, nem pedig a háromszor nagyobb kiterjedésű történelmi Magyarországot. Bravó! Ehhez a felismeréshez valóban kellett egy történészi diploma. 

Ungváry így folytatja:

Ha egyrészt felismernénk azt, hogy ez a Trianon, bármennyire is rettenetes, tönkretette egy ország lakosságának nagyon jelentős részét, korántsem annyira szörnyű, mint amennyire ez be lett állítva. Ad egy: sokkal rosszabb is lehetett volna. Ad kettő: Trianonnak nem az a baja, hogy elvették az erdeinket és bányáinkat meg a hegyeinket, mert azok nem a mieink, hanem azoké, akik ott éltek.

Trianon korántsem olyan szörnyű, mint amennyire ez be lett állítva? Vajon ezt nem tudta szegény Reményik Sándor, aki Trianon előérzetétől gyötrődve, a magyarok sorsa miatt aggódva írta 1919 szeptemberében, Némely pesti poétának című költeményében:

[…] Szeretném, ha a lelkünkbe látnátok. / És látnátok a véres rongyokat, / Amikbe koldus-testünket takartuk, / S a gaz kezet, mely fészket bontogat / És otthont dúl és szent láncokat tép szét! / Mutatnám az ebként kivert magyart / Hogy’ búcsúzik a határszéli fától… / S a szivetekbe perzselném a képét… / Aztán – ha tudtok – daloljatok – másról.

És miféle ostobaság az, hogy az erdeink és a hegyeink nem a mieink voltak, hanem az ott élőké? Eszerint nem éltek magyarok Erdélyben, a Felvidéken és másutt? A kiváló Wass Albert egyik népszerű könyvét ezzel a címmel írta: Adjátok vissza a hegyeimet! Erdélyi magyar író létére vajon miért gondolta, hogy azok a hegyek az övéi?

Elment az esze? Nem, inkább Ungvárynak ment el. Hogy ki a magyar, azt nem Ungvárytól fogom megkérdezni. Inkább Babitsra hallgatok, aki így írt Reményik Sándorról a Nyugatban, 1940-ben: „A költő Reményik évei nehéz évek voltak. Nehéz és küzdelmes kisebbségi évek, ezer veszéllyel és kelepcével. […] A versekhez ember kellett […]. Ember, erdélyi ember és magyar”.

Ungváry a magyar embert egészen másnak látja. Nem hazafinak, hanem adófizetőnek. Ezt mondja: 

Speciel a trianoni békeszerződés kapcsán Magyarország nem a fejlett, hanem a fejletlenebb területeit vesztette el, tehát az történt nagyban, mintha kicsiben Budapestről levágnák Kelet-Magyarországot. A budapesti adófizető sokkal jobban járna.

Bár az első világháború előtti gazdasági fejlődés éppen Tria­non után torpant meg az elszakított területeken, ennél nagyobb gond az, hogy Ungváry országdarabolós fantáziája Kelet-Magyarországot sem kíméli. És nem kíméli a magyarságot sem. Örülnénk, ha ezzel a „történészi” mentalitással nem próbálná értelmezni a múltunkat, a gondolkodásunkat, a világlátásunkat. Akkor sem, ha ezt jó pénzért teszi.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Ungváry Krisztián (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.