Sarkkutatás helyett lelkizés
Példát vehetnénk a norvégokról, akik nemzeti hőseikről szívesen készítenek filmeket, amelyet aztán temérdek norvég néz meg a moziban.
Példát vehetnénk a norvégokról, akik nemzeti hőseikről szívesen készítenek filmeket, amelyet aztán temérdek norvég néz meg a moziban.
A NASA gondolkodik azon, hogyan növelhetné költségvetését, így akár már 2020-tól fizetős asztronauták is mehetnek a nemzetközi űrállomásra.
A valaha élt legnagyobb emberszabású majom, a Gigantopithecus blacki egy csaknem kétmillió éves maradványából sikerült genetikai anyagot kinyerniük kínai és dán kutatóknak.
A Kárpát-medence elmúlt fél évszázadának legnagyobb sírszámú gepida temetőrészletét tárták fel az elmúlt másfél évben Tiszaug határában a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei – közölte Wilhelm Gábor ásatásvezető régész csütörtökön Kecskeméten.
Félmilliárd forintnak megfelelő eurót nyert az Európai Kutatási Tanács (ERC) legrangosabb, fiatal kutatóknak kiírt alapkutatási pályázatán Mátyus Edit, az ELTE TTK Kémiai Intézet kutatója.
Az elmúlt két évtizedben nyolcvan-egynéhány általános/középiskolai kémiatanár tapasztalta meg, hogy a diákokon, szülőkön, kollégákon kívül egy külső grémium is elismeri a munkájukat.
Egy 17 éves michigani fiún hajtották végre a világ valószínűleg első olyan dupla tüdőtranszplantációját, amelyre azért volt szükség, mert a páciens tüdeje helyrehozhatatlanul károsodott az elektromos cigaretta vagy más hasonló eszközök párájának ki- és be
Elhagyta a Ryugu kisbolygót és megkezdte hazaútját a Hajabusza-2 japán űrszonda, amely csaknem 800 millió kilométert fog megtenni a következő hónapokban, hogy 2020 novemberére vagy decemberére eljuttassa a Földre az általa begyűjtött mintákat – közölte sz
A póheten indiánok nyelvén égboltot jelentő Arrokoth nevet kapta az a Földtől mintegy 6,5 milliárd kilométerre lévő jeges bolygókezdemény, amely a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje – jelentette be a héten az amerikai űrkutatási hivatal (NA
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai elnöknek elfogyott a türelme.
Változás volt a monzai pontszerzők sorrendjében is a célba érés pillanatához képest.
Napos, meleg idő, keleten záporokkal és zivatarokkal.
A kormány jelentős változtatást jelentett be a bevándorlási politikájában.
A spanyolok hőse szerint felejthetetlen volt a törökországi vb-selejtező, a hazai játékosok ezt máshogy látják.
Az ukrán elnök szerint Trump alaszkai találkozója Moszkvának kedvezett.
A spanyolok hőse szerint felejthetetlen volt a törökországi vb-selejtező, a hazai játékosok ezt máshogy látják.
Az ukrán elnök szerint Trump alaszkai találkozója Moszkvának kedvezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.