Több tízezren tüntettek Európa nagyvárosaiban a korlátozások ellen
Bécsben több mint ezer rendőrnek kellett beavatkoznia a megmozdulásokba.
Bécsben több mint ezer rendőrnek kellett beavatkoznia a megmozdulásokba.
Indiában több mint háromszáz alkalommal támadtak meg keresztény templomokat és hívőket 2021-ben.
Giorgia Meloni lehet Olaszország első miniszterelnöknője.
A résztvevők nem viseltek maszkot és többen sört is fogyasztottak a tilalom ellenére.
Szén-dioxid szivárgás történt a spanyolországi Tarragona egyik atomerőművében.
Meg kell menteni az embereket a vírustól, ezért bizonyos rendszabályokat vezet be a világ összes országa.
A rendbontások miatt összesen negyven embert vettek őrizetbe, három rendőr pedig megsérült.
A kormány tervei szerint az oltatlanok nem látogathatnák a bárokat és az éttermeket.
Kiégett rendőrautók, hatósági embereket tűzijátékkal és kövekkel dobáló emberek a felvételeken.
A cikkelyek elfogadását eredetileg a kormány az agrárszektor modernizálásával indokolta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A megállapodás egyoldalúan az amerikai érdekeket szolgálja.
Mindez Skóciában történt. A megoldás szokatlan, de a húzás bejöhet.
A legérdekesebb aktuális témákat hozta a Rapid délutáni műsorába Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Bálint Botond, a Pestisrácok.hu munkatársa.
A zenekarvezető Kun Péter, a fiatalon elhunyt Edda-gitáros emléktáblájának felavatásán hatódott meg.
Az AfD politikusa szerint az uniós alku megalázó feltételeket tartalmaz.
A kormány kettős fékrendszerrel akadályozza meg az ingatlanárak kontrollálhatatlan emelkedését.
A vitatott alku mögött geopolitikai megfontolások állnak.
Az AfD politikusa szerint az uniós alku megalázó feltételeket tartalmaz.
A kormány kettős fékrendszerrel akadályozza meg az ingatlanárak kontrollálhatatlan emelkedését.
A vitatott alku mögött geopolitikai megfontolások állnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.