„Mintha a pestis, a tífusz és a kolera lenne a három lehetőség”
Új kezdetet ígér a Merkel-korszak után a Türingiában legnépszerűbb AfD.
Új kezdetet ígér a Merkel-korszak után a Türingiában legnépszerűbb AfD.
Afganisztán nemzeti ünnepén, a függetlenség napján több városban is tiltakozásokat szerveztek.
A történész az 1990-es történések és napjaink „színes tüntetései” között is párhuzamot vont.
A felvonulók minden szombaton tiltakoznak addig, amíg el nem törlik az úgynevezett zöld kártyát.
A tiltakozók azt kifogásolják, hogy az új rendelkezések burkoltan kötelezővé teszik az oltást.
Az antifa aktivista egy tüntetés során berontott egy szendvicsezőbe és szétverte a berendezést, majd verekedésbe keveredett az ott dolgozókkal is.
A járványügyi intézkedések miatt hatalmas létszámban tüntettek Berlinben és Franciaország-szerte.
A rendőrség az erőszakos cselekményre is felkészült az előző két tüntetésen tapasztaltak alapján.
2021 első felében közel 10 százalékkal nőtt meg a különböző gyűlölet-bűncselekmények száma 2019 azonos időszakához képest.
Egyre nagyobb az ellenállás a litván lakosság körében a migránsok elhelyezését illetően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A megállapodás egyoldalúan az amerikai érdekeket szolgálja.
Mindez Skóciában történt. A megoldás szokatlan, de a húzás bejöhet.
A legérdekesebb aktuális témákat hozta a Rapid délutáni műsorába Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Bálint Botond, a Pestisrácok.hu munkatársa.
A zenekarvezető Kun Péter, a fiatalon elhunyt Edda-gitáros emléktáblájának felavatásán hatódott meg.
Az AfD politikusa szerint az uniós alku megalázó feltételeket tartalmaz.
A kormány kettős fékrendszerrel akadályozza meg az ingatlanárak kontrollálhatatlan emelkedését.
A vitatott alku mögött geopolitikai megfontolások állnak.
Az AfD politikusa szerint az uniós alku megalázó feltételeket tartalmaz.
A kormány kettős fékrendszerrel akadályozza meg az ingatlanárak kontrollálhatatlan emelkedését.
A vitatott alku mögött geopolitikai megfontolások állnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.