A Thomas Cook utaztatási vállalat három leánycége is csődöt jelentett
Az egyik leányvállalat, a Neckermann Lengyelország csődje miatt több mint 3 ezer utas rekedt külföldön, hazautaztatásukról az illetékes szervek gondoskodnak.
Az egyik leányvállalat, a Neckermann Lengyelország csődje miatt több mint 3 ezer utas rekedt külföldön, hazautaztatásukról az illetékes szervek gondoskodnak.

Miközben nem lehet interneten újabb utazásokat foglalni a Neckermann magyarországi irodájánál, a Thomas Cook brit utazásszervező vállalat leánycégének vezetője nyugtatja a kedélyeket.

Habis László a hevesi megyeszékhely kormánypárti polgármestere a többi között elmondta, hogy 2013 óta 65 százalékkal nőtt a városba látogató turisták száma.
A magyar fővárosban a külföldiek által elkövetett bűncselekmények aránya nem jelentős köszönhetően a kormány következetes bevándorláspolitikájának, amelyben Tarlós István is partner.
A vezérigazgató leszögezte: elfogyott a kormány türelme, a hoteleknek júliustól élesben kell megfelelniük a kötelezettségnek.

Az ólommérgezésről szóló pletykák látszólag sem a környéken élők, sem pedig a látogatók ingerküszöbét nem érik el. A rendőröknek viszont meggyűlik a bajuk a kirándulókkal.

A felcsúti Puskás Akadémia és az Alcsúti Arborétum között közlekedő kisvasút utasainak száma évről évre emelkedik, és egyre népszerűbb a természetben tett tartalmas kirándulást kedvelők körében.

Érdemes ősszel is ellátogatni a Balaton környékére, ahol a kerékpáros-, gyalogostúrák mellett több lehetőség adódik a nosztalgikus vonatozásra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.