Nem érdekli a koronavírus a turizmusra épülő Latin-Amerikát
Több ország döntött úgy, hogy a járvány ellenére megnyitja határait a látogatók előtt.
Több ország döntött úgy, hogy a járvány ellenére megnyitja határait a látogatók előtt.

– Bármit is gondolunk az MTV-ről, vitathatatlan, hogy megkerülhetetlen csatorna, ha zenéről van szó – nyilatkozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A legnagyobb mértékű, 96 százalékos csökkenést a főváros könyvelheti el – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

A magyarok nem mondtak le teljesen az utazásról idén nyáron sem, azonban szokásaik nagyban változtak.

A kamara javaslatcsomagja bértámogatást, kiadáscsökkentést, fogyasztásösztönzést, felújítási támogatást és átképzéseket is tartalmaz.

A perui hatóságok egy inka rituáléval mondtak köszönetet az isteneknek a romváros újranyitása alkalmából.

A sportolás, szabadidős kirándulások kedvelői a járványhelyzet ellenére is elszántan készülnek a szezonvégi és a téli túrákra.

A kezdeményezés a koronavírus-járvány miatt idén lefújt, Vörösmarty téri hagyományos Budapesti Karácsonyi Vásárhoz kapcsolódik.

A generációk közötti szinergiák lehetőségeit egyre több tehetséggondozó program kutatja a paradigmaváltással megújuló ágazatban.

A turisztikai szakújságíró felhívta a figyelmet arra, hogy várhatóan egymilliárd néző követi majd a díjátadót.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn reggel.

Brüsszel is szemet vetett a magyarok befizetéseire, a pénz pedig mehetne Ukrajnába.

Év végéig tart az akció.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

A férfi ellenállást tanúsított.

Hibrid támadásként értelmezik a helyzetet.

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

Uli Hoeness érthetetlen kritikát fogalmazott meg a Liverpool magyar sztárjáról.

A spanyol válogatott a Montenegró elleni győzelmével csoportelsőként jutott tovább.

A pácienseknek a mostaninál sokkal jobban a zsebükbe kellene nyúlniuk, miközben nem kapnának feltétlenül jobb ellátást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.