Szentkirályi Alexandra: November 8-án hazánkra figyel a világ
A kormányszóvivő szerint az MTV EMA Magyarországra irányíthatja a világ figyelmét. A régióban mi leszünk az első olyan ország, ahol ezt az eseményt megrendezik.
A kormányszóvivő szerint az MTV EMA Magyarországra irányíthatja a világ figyelmét. A régióban mi leszünk az első olyan ország, ahol ezt az eseményt megrendezik.

Már évek óta megosztja a város lakosságát a kérdés, hogy engedjék-e az óceánjáró hajókat kikötni Velencében.
Az ismert korlátozások mellett is több színvonalas élményprogram várja az októberi kirándulókat az őszi pihenőnapokon.

Arra kérik a nyaralótulajdonosokat, hogy ugyan készül a tó a csendesebb karácsonyra, szilveszterre, idén fontolják meg az otthonmaradást.

Szorosabbra fűzné Budapesttel a belföldi utazók kapcsolatát nyolc közismert turisztikai szolgáltató.

Történelmi siker Magyarország számára, ami akár egymilliárd ember figyelmét is magára vonhatja.

Ugyan volt tíz jó éve a fővárosi turizmusnak, amikor a külföldiek jelentették a fő vendégkört, ám az elkövetkező egy évben csak a magyarokra számíthat a piac.

A vásárlás nyugtatja a lelket, ami a gyógyvízzel, a természeti környezettel és egy jó vacsorával ajándék lehet bárkinek.

A magyar partner szerint fontos, hogy az iparágból kikopott „szakemberek” afféle szocialista hagyatékként ne tudjanak hasznot húzni Ferihegy esetleges tulajdonosváltásából.

Elharapózott a járvány a világban, számos országban magasabb a fertőzésszám, ezért szigorúbb korlátozások vannak, mint nálunk. Elhalkultak a korai határzárást kritizáló hangok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn reggel.

Brüsszel is szemet vetett a magyarok befizetéseire, a pénz pedig mehetne Ukrajnába.

Év végéig tart az akció.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

A férfi ellenállást tanúsított.

Hibrid támadásként értelmezik a helyzetet.

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

Uli Hoeness érthetetlen kritikát fogalmazott meg a Liverpool magyar sztárjáról.

A spanyol válogatott a Montenegró elleni győzelmével csoportelsőként jutott tovább.

A pácienseknek a mostaninál sokkal jobban a zsebükbe kellene nyúlniuk, miközben nem kapnának feltétlenül jobb ellátást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.