Nyitnak a turisztikai információs pontok a fővárosban
A biztonságos körülményekre is ügyeltek: minden turisztikai irodában plexifalat szereltettek fel.
A biztonságos körülményekre is ügyeltek: minden turisztikai irodában plexifalat szereltettek fel.

Eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje, ezt segítik a nemzeti parki igazgatóságok.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége közölte a külföldi nyaralásra készülő utazóknak nyújt támpontot.
A magyar emlékek és legendák felelevenítésére helyezik a hangsúlyt a Hello Kanizsa turisztikai programban.
A Nógrád megyei kegyhely is a nemzeti összetartozást jelképező helyszínek közé került.
A nemzeti parki igazgatóságok a ritkán látogatott helyszínekre is felhívják a figyelmet.
Trianon 100. évfordulójára a legkorszerűbb válasz a regionális együttműködések kezdeményezése.

Belföldi utazásra, barangolásra buzdít a Magyar Turisztikai Ügynökség utazásösztönző kampánya..
Diákok is járőröznek majd a füredi és a tapolcai rendőrkapitányságok illetékességi területén.
A mostani akcióval egy kivételesen széleskörű turisztikai összefogás indul útjára a belföldi turizmusért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Farkas Bertalan szülőhelyéhez közel élt Kapu Tibor.

A két férfi kriptovaluta-kereskedésre hivatkozva elkövetett csalásokból származó összegek eltüntetését segítette.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Zelenszkij az otthoni korrupciós botrány után menekült az európai védelmezőjéhez.

Ha akkorra szánta.

Ezekben a városokban lép fel Szűcs Gabi.

Százezreket mentett meg a intézkedés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.