Ügyészség: Nincs bűncselekményre utaló jel a Notre-Dame-tűz ügyében
Rémy Heitz párizsi államügyész közleményében azt írta: az eddig lefolytatott nyomozás során nem sikerült még meghatározni a tűz okát.
Rémy Heitz párizsi államügyész közleményében azt írta: az eddig lefolytatott nyomozás során nem sikerült még meghatározni a tűz okát.

Az ügyészség álláspontja szerint egyértelmű és bizonyított, hogy 2016. október 26-án a vádlott lőtte le gépkarabélyával a nála házkutatást végezni akaró rendőr őrnagyot.
A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kifejtette: álláspontjuk szerint a mentelmi jog csak átmeneti akadálya volt az eljárásnak, és miután megszűnt, az eljárás ugyanabban a szakaszban folytatható.
Az ügyészség korábban a 71 halálos áldozattal járó bűnügyben a büntetések súlyosítását, az emberölés miatt elmarasztalt vádlottakra életfogytig tartó büntetés kiszabását indítványozta.
A vádirat szerint a Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet vállalkozásoknak, köztük több Magyarországon működő multinacionális cégnek közvetített diákmunkaerőt 2011-től 2017-ig.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt a temetőben történt rongálások miatt, valamint gyűlöletkeltésért tesz feljelentést az ügyészségen.
A vádhatóság képviselője azt indítványozta, hogy a táblabíróság az emberölés miatt is elmarasztalt négy vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki.
A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya a dunai hajóbaleset után adatokat törölt a telefonjáról – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. Megerősítették továbbá azt a sajtóhírt, hogy áprilisban Hollandiában is okozott balesetet a




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.