Van itt pénz: 352 millió forintot költ Újbuda parkolóórákra
Bár a baloldali polgármesterek azzal támadják a kormányt, hogy kivérezteti az önkormányzatokat, csak úgy röpködnek a százmilliók a különböző megbízásokra.
Bár a baloldali polgármesterek azzal támadják a kormányt, hogy kivérezteti az önkormányzatokat, csak úgy röpködnek a százmilliók a különböző megbízásokra.

2021. január 7.: „[…] az orvosi diplomával, egészségügyi végzettséggel rendelkezők számára teszik lehetővé. […] Most megyek majd.” – 2021. január 28.: „[…] ha tudtam volna előre, hogy van egy sorrend, akkor egyértelműen visszamondom, hiszen most nem prakt

Engedély nélküli nyugtatókat, doppingszereket, potencianövelőket találtak a rendőrök egy lakásban.

A DK-s László Imre vezette önkormányzat vásárra viszi a XI. kerületi közvagyont – mondta lapunknak Újbuda országgyűlési képviselője.

Úgy sakkozik Gyurcsány Ferenc a képviselőjelölti indulás feltételeivel, hogy Czeglédy Csaba indulhasson.

László Imre DK-s polgármester a helyi pártelnöknek egy hónapnyi munka után nyolcmilliós „végkielégítést” fizetett.

A KDNP frakcióvezetője szerint a baloldal egyetlen célja egy világjárvány idején is a politikai haszonszerzés.

„Ha nem az indulatos Facebook-posztokból, hanem Budapest hivatalos városfejlesztési és közlekedési jövőképéből indulok ki, a céljaink közösek” – írta Vitézy Dávid.

A főpolgármester nem árulta el lapuknak, hogy honnan informálódott a közösségi oldalán közzétett számokról.

Lakásonként az első gépjármű éves parkolási díját a hatszorosára, a második kocsiét tizenkétszeresére növelték László Imréék.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.