Sokan kerültek a detoxikálóba szilveszteréjjel
A köztelevízió az újesztendő első napján arról számolt be, hogy a Péterfy-kórházba csaknem negyven embert, míg a budapesti Honvédkórházba 21 beteget vettek fel.
A köztelevízió az újesztendő első napján arról számolt be, hogy a Péterfy-kórházba csaknem negyven embert, míg a budapesti Honvédkórházba 21 beteget vettek fel.
Észre kellene venni, hogy ha bajban van a természet, annak részeként az emberiség is bajban van – figyelmeztetett az államfő.
Új löketet adna a hónapok óta patthelyzetben lévő tárgyalásoknak Kim Dzsong Un, aki újévi beszédében burkoltan az atomkísérletek újrakezdésével fenyegetőzött.
Az egyházfő arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha az új évben jobb világra törekszünk, akkor méltósággal kell bánni a nőkkel.
Horváth Ildikó az új év első fővárosi babája és családja köszöntése előtt a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban hangsúlyozta: a kormány családbarát szülészeteket épít Magyarországon.
A szerdai menethez tízezrek csatlakoztak, hogy megerősítsék követeléseiket az aránytalan erőt alkalmazó rendőrségi akciók független bizottság általi kivizsgálására.
Január elseje 1968 óta a béke világnapja is – mondta Gájer László, a Szent Egyed közösség lelkipásztora.
Az állami intézményekben vidéken két helyen, Nagykanizsán és Baján is született gyermek éjfél után 1 perccel.
Boris Johnson a brit EU-tagság január végén esedékes megszűnésére utalva kijelentette újévi üzenetében, hogy egy hónap múlva új fejezet kezdődhet az Egyesült Királyság történelmében.
Földrajzi fekvésüknél fogva az idén is Szamoa és Kiribati voltak a világelsők a szilveszteri mulatozásban és az újév köszöntésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.