Elszabadult a pokol az újpalotai benzinkútnál
Két banda esett egymásnak.
Két banda esett egymásnak.

„Ha nem jössz haza, anyádat fel fogják ravatalozni!” – így akarja visszaszerezni volt barátnőjét egy fiatalember.

A hajléktalankérdés az egész fővárost érintő probléma, amióta Karácsony Gergely a főpolgármester, azóta újra megoldatlan a feladat.

A gyújtogató a ház belső udvarában lévő kukákat is felgyújtotta, ami miatt a rendőrséget is kihívták.

Júniusig felújítják az 50-es villamos vonalát, és nyárra befejeződhet az újpalotai útfelújítás is.

Az önkormányzat rendelettervezete szerint a szociális, piaci és költségelven kiadott lakásoknál is változnak a feltételek.

A BKK tájékoztatása szerint folytatódik az útfelújítás a XV. kerületben, ami várhatóan nyárig tart.

A baloldali önkormányzat megújította a szerződést a vállalkozással.

Végre hozzákezdett a balos városvezetés a Zsókavár és az Erdőkerülő utca felújításához.

Fideszes kezdeményezésre bizottság vizsgálja ki az Újpalota Hősök útja 1. alatti rendelő felújításának ügyét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.