ORFK: Csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából pénteken
A beléptetettek közül több mint nyolcvan embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
A beléptetettek közül több mint nyolcvan embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Kórházi ágyakkal, gyógyszerekkel és vakcinákkal készülnek a járvány megfékezésére, az egészségügyi miniszter elmondása alapján.
Hasonló helyzetnek nevezte a japán származásúak megfigyelését a második világháború idején az Egyesült Államokban.
Több afrikai ország nevével fémjelzett béketervet mutattak be pénteken Ukrajnában.
A munkácsi Dmitro Havasi önként jelentkezett harcolni, nem lehetett visszatartani.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint fontos, hogy ne legyenek rövidítések, gyorsítósávok és a folyamat mindenki számára korrekt legyen.
Zsigó Róbert, a Fidesz politikusa elmondta, hogy súlyosan veszélyeztetné az ország békéjét, ha a baloldal lenne kormányon.
Kiev receives immense Western support in the war, with Washington providing by far the most.
Kijev óriási nyugati támogatást kap a háborúban, amelyből Washington adja messze a legtöbbet.
Az ukrán elnök kiemelte, hogy ez létfontosságú lépés lenne országa számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az angol Chelsea 2-0-ra legyőzte a brazil Fluminensét a klubvilágbajnokság elődöntőjében.
Ennek a hírnek minden Balatonra autóval induló nyaraló örülni fog.
Weber a Néppártban mindenkitől megköveteli, hogy Ukrajna és a háború mellett álljon – jelentette ki Menczer Tamás.
Miközben Budapest közlekedése kedden összeomlott.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.