Jens Stoltenberg: Addig támogatjuk Ukrajnát, amíg szükséges
A NATO szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök felelőtlen nukleáris kardcsörtetésbe kezdett, és törvénytelenül újabb ukrán területeket annektált.
A NATO szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök felelőtlen nukleáris kardcsörtetésbe kezdett, és törvénytelenül újabb ukrán területeket annektált.

Zelenszkij ukrán elnök terrorista cselekedetnek minősítette a civileket ért rakétatámadást.

A több tíz milliárd dolláros államháztartási hiányt a nyugati országoknak kellene fedezniük.

Várhelyi Olivér uniós biztos Kárpátaljára is ellátogatott.

Ukrajna államháztartásának bizonytalan helyzete nyugtalanságot okoz az amerikai kormányban.

A segélypontokon óriási munka folyik köszönhetően a kormány, a karitatív szervezetek, az önkormányzatok és a civilek segítségének.

A beléptetettek közül a rendőrség 170 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Az ország jelentős államközi és civil segítségre szorul.

A védelmi miniszter hangsúlyozta: folytatják Ukrajna támogatását.

A menekültek nyilvántartásának hiányára szerette volna felhívni a figyelmet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.

Olyan uniós döntések körvonalazódnak, amelyek komoly versenyhátrányt okozhatnak a termelőknek.

Érdekes kétnyelvű kiadást jelentetett meg a Magyar Posta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.