Folyamatosan hazudott a nyugati sajtó Ukrajnáról
Egy amerikai exkatona szerint az ukrán veszteségeket pedig eltorzították vagy figyelmen kívül hagyták.
Egy amerikai exkatona szerint az ukrán veszteségeket pedig eltorzították vagy figyelmen kívül hagyták.

A Fagot páncéltörő rakétarendszert szerelték fel egy kisteherautóra.

Brüsszel alapvető feltétele Kijev számára a kárpátaljai magyarság jogainak helyreállítása is.

„Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státust” – szögezte le Orbán Viktor.

A június 23-24-i uniós csúcstalálkozón Ukrajna számíthat Magyarország támogatására.

Az ukrán erők katonái egy 155 mm-es M777 tarackkal.

Megjegyezte, az uniós csatlakozáshoz Kijevnek ugyanazokat a feltételeket kell teljesítenie, mint a többi országnak.

Előző napi helyzetértékelésében London azt közölte, a megszálló csapatok harci moráljával vannak bajok.

Az ukrán elnök szerint 1991 óta kevés olyan életbevágó döntés született, mint amilyenre most várnak.

Az ukrán légierő csapatai megsemmisítettek egy orosz BMP–1AM gyalogsági harcjárművet keleten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.