Érdemes lenne egyszer azon is eltöprengeni, hogyan jutottunk el száz év alatt Kölcseytől Karl Popperig. Vagyis a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című kis erkölcsi gyűjteménytől Karl Popper Nyílt Társadalom című művéig.

Kölcsey még így inti keresztfiát: „Azonban jól megértsd! – az ember véges állat, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat. Azért ne hidd, mintha isten bennünket arra alkotott volna, hogy a föld minden gyermekeinek egyforma testvérök s a föld minden tartományinak egyforma polgáruk legyünk. […] Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Minden, ami szerfeletti sok részre osztatik, önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irántok keblében? Leonidás csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg. Nem kell erre hosszú bizonyítás; tekints szívedbe, s ott leled a természettől vett tudományt, mely szerelmedet egy háznéphez s ennek körén túl egy hazához láncolja.”

Világos beszéd.

Karl Popper – Soros-Tartuffe szellemi atyja és példaképe – száz évvel később így értekezik: „Aki saját népét, nemzetét, politikai közösségét bármely más elé helyezi, az akár tudja, akár nem, diktatúrát épít.” Ez is világos beszéd. Tessék választani! S innen nézve válik a kozmopolitizmus még érthetetlenebbé és még ocsmányabbá Soros 1993-as szövegét olvasva. Mert abban a szövegben egyebek mellett ezt találjuk, kérem, nagyon figyeljenek: „Mellesleg, a kelet-európai munkaerő és a NATO technikai képességeinek ötvözése nagymértékben növelné a partnerség katonai potenciálját, mert csökkentené a NATO-országok hullazsákjainak kockázatát, ami a cselekvési hajlandóság fő korlátja. Ez egy életképes alternatíva a fenyegető világ-rendellenességre.”

A biztonság kedvéért ideteszem az angol eredetit is, hogy ne maradjon szemernyi kétség sem: „Incidentally, the combination of manpower from Eastern Europe with the technical capabilities of NATO would greatly enhance the military potential of the Partnership because it would reduce the risk of body bags for NATO countries, which is the main constraint on their willingness to act. This is a viable alternative to the looming world disorder.”

Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, jól értik. Soros 1993-ban arról értekezik, hogy azért fontos és szükséges a NATO bővítése és a „kelet-európai” országok felvétele a szövetségbe, mert a nyugati országok nem viselik (viselnék) el, hogy a fiaikat hullazsákban vigyék haza egy esetleges háború esetén, és ez nagyban szűkíti nevezett nyugati országok cselekvőképességét. Ám ha e nyugati országok jelentős technikai ereje találkozik (és szövetségbe forr) a „kelet-európai munkaerővel”, akkor megnő a cselekvési potenciál, mert majd e kelet-európaiak fiai halnak meg egy esetleges háborúban, és azokat fogják hazavinni hullazsákban, mert nekik nem számít és mert értük nem kár.

Igen, jól értették, tisztelt hölgyeim és uraim.

S soha ne feledjük azt sem, hogy ugyanez a „kelet-európai munkaerő” arra is jó lesz, hogy megnyissa piacait a fényességes Nyugat előtt, hogy eladja munkaerejét fél áron a fényességes Nyugatnak, hogy legmagasabban képzett orvosait, mérnökeit, informatikusait, kutatóit a fényességes Nyugat elszipkázza, hogy boltjait megtöltsék a fényességes Nyugat másod- harmadosztályú termékeivel, s persze arra is, hogy naponta kioktassa őt a fényességes Nyugat demokráciáról, haladásról, modernségről, a nyitott társadalom szépségeiről és felsőbbrendűségéről. De mindez csak békeidőben érdekes.

Ez a sorosi világkép és világrend.

És most itt a háború, egy éve már, és az 1993-as szöveg hirtelen elnyeri teljes értelmét, s kiegészítve néhány friss, mai szöveggel és eseménnyel, az egész kap egy vajszínű árnyalatot. A minap például maga Mark Esper, a korábbi amerikai védelmi miniszter vallotta ezeket: „Az ukrán nép azt a piszkos munkát végzi, amelyet mi magunk itt, az Egyesült Államokban nem akartunk elvégezni, és ezért fogjuk továbbra is támogatni önöket mindennel, amivel tudjuk, legyen szó lőszerről, fegyverekről, vagy hírszerzési értesülésekről.”

Mit szólnak ehhez, kedves olvasóim? Alig van az ukránoknál kelet-európaibb nép, nem igaz? S viszik haza az ukrán fiúkat hullazsákban, hiszen ők végzik a „piszkos munkát”, amit a fényességes Nyugat nem akar elvégezni, mert már gyáva, puha, ócska és becstelen. Tegyük csak gyorsan ide, e mellé a Mark Esper-i gondolat mellé a friss németországi közvélemény-kutatás eredményét!

„A közvélemény-kutatók a következő kérdést tették fel 2000 választásra jogosult felnőttnek: »Tegyük fel, hogy Németország ellen katonai támadás indul, amely hasonló lenne a 2022 februárjában kezdődött orosz támadáshoz Ukrajna ellen. Mit gondolsz, te személy szerint mit tennél leginkább egy ilyen helyzetben?«”

Minden tizedik német…

Milyen tökéletes, mennyire összeáll a kép, nem igaz? S persze most kongatják a vészharangot, hogy csak a németek (vannak még németek?) tíz százaléka lenne hajlandó megvédeni a hazáját, s annak a tíz százaléknak a többsége is hatvan év feletti. De mi a bajotok? Hát ezt akartátok! Ezért dolgoztok immáron hetven éve. Hogy mindenhol nyitott társadalom legyen, liberalizmus legyen, hazátlanság legyen, nihil legyen, semmi legyen. Hát győztetek! Íme, Martin Hessler ezredes Németországából a gyáva, hazátlan senkik országa lett – mivel a németek tényleg komolyan gondolnak mindent, náluk nincs középút.

Hát ne nyavalyogjatok, hát ünnepeljetek! És ilyen lett az egész Nyugat. Hogy is mondta néhány nappal ezelőtt Mark Galeotti brit történész? Így: „Nemcsak arról van szó, hogy mennyit költünk, hanem arról is, hogy mekkora áldozatokra állunk készen.”. […] Igazi tesztje a katonai hatalommá válásnak az, hogy elviseljük-e, hogy a lányaink és a fiaink koporsóba zárva térnek haza egy idegen országból.”

Ám feszül itt valami kínzó ellentét. Hát hogyan fogunk menni megdögleni a Nyugat­ért, ha nálunk is győz majd a nyitott társadalom, ha mi is agyhalott zombik, hazátlan senkik, gyáva lótuszevők, ócska fogyasztók, LMBTQ-kretének leszünk? Tessék mondani, Soros bácsi, kik lesznek majd a hullazsákokban, ha bennünket is végérvényesen átformáltok a magatok képére? Mentek még keletebbre? Csak szólok, ha mindig még keletebbre mentek, előbb-utóbb visszatértek nyugatra.

Előbb-utóbb bekerültök a hullazsákba…

Borítókép: Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án (Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)